Szombaton korán, 13:30-kor kezdünk Glasgow-ban, a Celtic Parkban, ahol a hazai csapat egyetlen bajnoki kihívóját, egyben ádáz ellenfelét, a Rangerst fogadja. A címvédő Celtic most is vezeti a bajnokságot, egészségesnek tűnő, ötpontos előnnyel. A Rangers viszont két meccsel kevesebbet játszott, vagyis vesztett pontok tekintetében jobb, ráadásul előző öt meccsét mind megnyerte.
Sok idő pihenésre nem lesz, 16 órától Birminghambe megyünk tovább, az Aston Villa–Burnley-re,
ahol egy bajnokesélyesnek tűnő egy kiesőjelölttel találkozik. A Villa elmúlt 30 éve legjobb szezonját futja a PL-ben, dobogós, a Burnley az utolsó előtti helyen kapaszkodik.
Vasárnap még délebbre, Londonba utazunk, a Tottenham–Bournemouthra.
A hazaiak egészen bizarr szériában vannak: első 10 bajnokijukból egyet sem veszítettek el, utóbbi kilencből viszont ötöt is buktak, legutóbb csütörtökön, Brightonban, 4–2-re. A minimum, hogy meggyőzően zárják az évet saját drukkereik előtt szilveszter délután.
Az újév első napján Liverpool lesz a célállomás és egy igazi északi klasszikus, a Liverpool–Newcastle. A Pool a bajnoki címre hajt, 2023 utolsó hétvégéje előtt vezeti a tabellát, a legutóbbi idény negyedikje viszont erősen bukdácsol, mindössze kilencedik, már nyolc vereséget szedett össze, épp csak jobb 50 százalékosnál a mutatója.
A szilveszteri/újévi hosszú hétvége meccsleosztása a Network4-en:
Szombat, 13:30, Celtic–Rangers, MATCH4, NET4+, élő
Szombat, 16:00, Aston Villa–Burnley, MATCH4, NET4+, élő
Vasárnap, 15:00, Tottenham–Bournemouth, MATCH4, NET4+, élő
Hétfő, 21:00, Liverpool–Newcastle, MATCH4, NET4+, élő