A várakozásokon felülteljesítve a Vasas Óbuda három játszmában legyőzte a francia Nantes együttesét a női röplabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.
Mindez azt jelenti, hogy a piros-kékek – akik a nyitófordulóban öt játszmában múlták felül riválisukat – legrosszabb esetben is csak harmadik helyen végeznek csoportjukban, ebben az esetben pedig a CEV Kupában folytathatják szereplésüket.
A Vasas sikerének értékét jól mutatja, hogy a 2002/03-as BL-idény óta az első magyar csapat, amely két meccset is nyert a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. Akkor a Nyíregyházának sikerült ez a bravúr. A Vasas Óbuda január 22-én a lengyel Budowlani Lódz ellen folytatja szereplését.
A találkozó már visszanézhető a NET4+ oldalán.