Párizsnak mindig is volt valami különös vonzereje, amelynek hatására sokszáz filmet forgattak a városban. A szerelmesek városának ábrázolt, kusza háztetőkkel borított város, mely furcsa alakjaival, nagyvilági attitüdjével és bohó oldalával együtt is nagyon szerethető, a romantikus, akció és művészfilmek tökéletes helyszíne.
Kifulladásig
A minden idők egyik legjobb francia filmjeként jegyzett Kifulladásig új megvilágításban mutatta be Párizst. A francia újhullám klasszikusa Michel, a lázadó tolvaj nyomába ered, akinek menekülés az élete. Amikor megöl egy rendőrt, a városba menekül, amely egyszerre lesz a játszótere és a börtöne. Ott próbálja meggyőzni szerelmét, Patriciát (Jean Seberg), hogy szökjön meg vele. Jean-Paul Belmondo egyértelműen a film sztárja a rosszfiús bájával és ellenállhatatlan mosolyával.
Ami Jean-Luc Godard-t, a rendezőt illeti, a város iránti szerelmét valósághűen, mintha egy karakter lenne, úgy vázolta fel. Minden sikátort, minden kávézót, minden körutat látunk elkapkodott felvételek sorozatában. Ha a Kiffuladásig nem készteti arra, hogy Párizsba induljon, akkor semmi!
Jules és Jim
Egy másik gyönyörű francia újhullámos románc, a Jules (Oskar Werner) és Jim (Henri Serre) két férfi és egy szerelmi háromszög történetét meséli el. Jules egy félénk osztrák író, Jim pedig szintén az, csak Párizsban. Mindkét barát ugyanabba a nőbe, Catharine-be (Jeanne Moreau) szerelmes. Az első világháború, a húszas évek és a fenyegető második világháború víziójában látjuk Párizs átalakulását, és hármójuk bonyolult egymásrautaltságát.
François Truffaut rendező – aki átadta Goddardnak a Kifulladásig rendezési jogát – Párizs egy másik oldalát mutatja be. A város szépsége szinte brutális és kísérteties. Emellett valójában a fiatal felnőtt szerelem ártatlanságát és a szenvedélyt mutatja be, emelett pedig nagy figyelmet fordít arra,hogy a furcsa háromszög két férfitagjának barátságát bemutassa. Sőt időnként jóval többet, mint magára a szerelemre.
Három szín: kék
Krzysztof Kieślowski rendező megható története a szerelemről és a gyászról Julie-t (Juliette Binoche) mutatja be, aki olyan mélyen elveszett, hogy elfelejtette, hogyan kell az emberekhez kapcsolódni. Egy autóbaleset után, amely férje és gyermeke életét követelte, Julie úgy dönt, hogy elszigeteli magát, és elkerüli a fájdalmat. Kieślowski Párizsa azonban inkább dédelgeti a magányt, mintsem elfojtaná. Julie arra kényszeríti magát, hogy kilépjen a falakon kivülre, hogy régi barátjával, Olivierrel (Benoît Régent) találkozzon, aki mióta az eszét tudja, szerelmes belé. A trilógia első filmje – van még piros és fehér belőle – Párizst mint a gyász öt lépcsófokát mutatja be, annak minden kínjával és nehézségével.
A Notre Dame-i toronyőr
Evezzünk vidámabb vizekre! Ha Párizs, akkor Notre Dame, és az ő toronyőre, amit megtanultunk még az iskolában Victor Hugo regényéből. A számos filmváltozat egyike a Disney 1996-os alkotása, amely Párizs középkori állapotát mutatja meg, piacokkal, grádicsos katedrálissal és a púpos toronyőrrel. Szegény Quasimodo egy nap találkozik Esmeraldával, egy roma cigánylánnyal, és kettejük sorsa összefonódik. Ebben a mesében Párizs pezseg az élettől, de a szívek olyan hidegek, mint a katedrális vízköpői.
Amélie csodálatos élete
Igazi francia film az Amélie csodálatos élete, bájos kávézókkal, szerelemmel, bohósággal és könnyekkel. A film a főszereplőt (Audrey Tautou) követve a kedves és félénk pincérnő kalandjait követi nyomon, aki rájön, hogy képes segíteni az embereknek a boldogság megtalálásában. Elhatározása, hogy örömet szerezzen az embereknek, házasságközvetítővé és őrangyallá teszi, miközben néha megszakad a szíve. Egy nap egy idegenbe botlik, aki potenciálisan megváltoztathatja az életét. A hol máshol, mint a Montmartre-on játszódó film olyan fontos helyeket mutat be, mint a Café des Deux Moulins, az Abbesses Station és a Sacré-Coeur. A filmben pedig Párizs ötletes, vidám és lüktető. Ami Amélie-t illeti? Az egy felnőtt tündérmese.
Címlapkép: Gadjo_Niglo/Flickr
