Pénzzel nyomták be a gyerekeiket egyetemre, lebuktak

2019-ben hatalmas botrányt keltett, amikor kiderült, hogy az egyes amerikai egyetemeken mennyire elúrhodott a korrupció. Mint kiderült, befolyásos, esetenként híres emberek gyerekeit a szülők „adományai” után simán felvették egyetemekre – időnként sportösztöndíjjal, pedig az adott gyerek sosem űzte az adott sportot, időnként pedig sima pontszámcsalással, miután sikerült iskolai alkalmazottakat megkenni. Az összeesküvést egy William „Rick” Singer nevű férfi vezette, aki végül bűnösnek vallotta magát az eljárás után indult büntetőperben. (A vád szerint 9,2 milliárd forintnyi dollár ment át a kezén.)

Singer azt mondta, több mint 750 család gyerekeit juttatta be etikátlan módon egyetemekre, amiért 65 év börtön és 1,25 millió dolláros börtönbüntetés nézett ki neki. Végül megúszta három és fél év börtönnel és tízmilliós vagyonelkobzással (ez 3,7 milliárd forintnak felel meg körülbelül), ebben része lehetett annak, hogy segített leleplezni mindazokat, akik társai voltak az összeesküvésben – így például Felicity Huffman és Lori Loughlin színésznőket. 

Felicity Huffman azonnal bűnösnek vallotta magát, ő 14 napot töltött egy kaliforniai börtönben, 30 ezer dollár büntetést kellett fizetnie (11 millió forint), ehhez jött 250 óra közmunka. A nálunk is futó Bír-lakban (Full House)híressé lett Lori Loughlin viszont elsőre nem vallotta magát bűnösnek, így ő némi ügyvédi csatározás után két hónap börtönt, száz óra közmunkát és 150 ezer dolláros (55 millió forintos) bírságot kapott. Addigra viszont már kirúgták a Hallmarktól és nem kérték fel a Bír-lak folytatására sem, tehát anyagilag nagyon rosszul járt. 

Erről az ügyről szól A főiskolai felvételi botrány című film, csak persze senkit sem nevesítve, és a „valós események által inspirálva”, ami ebben az esetben nagyjából azt jelenti, hogy „ha elkezdjük reklámozni, hogy ezek igazából kik voltak, nagyon be fognak minket perelni”. Szóval ez nem dokumentum- hanem játékfilm, a főszereplők pedig hivatásuk szerint nem színészek, csak jómódú nők, Penelope Ann Miller és Mia Kirshner játssza őket. (Az egyik FBI-ügynököt pedig egy Arpad Balogh nevű színész.)

A főiskolai felvételi botrányt keresse a FILM4 műsorán, október 6-án 21:55-kor, vagy 7-én 01:35-kor!