Peru és Brazília a négy között

Péntek éjszaka és szombat hajnalban a negyeddöntőkkel folytatódott a labdarúgó Copa América, Peru Paraguay-jal, a házigazda címvédő Brazília pedig Chiléval csapott össze.

Előbbi összecsapás a rendes játékidőben 2-2-es eredményt hozott, a ráadásban még mindkét csapat szerzett egy-egy gólt, így jöhettek a 11-esek, ebben a műfajban pedig a peruiak bizonyultak jobbnak.

Ricardo Gareca, a peruiak szövetségi kapitánya harmadszorra vezette az együttes a legjobb négy közé a dél-amerikai kontinenstornán, ezzel rekordot állított fel az ország történetében.

Ezt követően jött a házigazda brazil együttes, amely a gól nélküli első félidőt követően a szünetben beálló Lucas Paqueta szinte az első labdaérintéséből egy perc után gólt szerzett, de nem sokkal később viszont emberhátrányba került.

Photo by Wagner Meier/Getty Images

Gabriel Jesus, a Manchester City csatára egy brutális és teljesen felesleges szabálytalanságot elkövetve hozta rendkívül nehéz helyzetbe csapatát, amelynek így gyakorlatilag egy teljes félidőt kellett tíz emberrel futballoznia. Érdekesség, hogy Tite szövetségi kapitány irányítása alatt ő az egyetlen brazil játékos, aki piros lapot kapott, a 2019-es Copa Américán Peru ellen állították ki.

https://twitter.com/i/status/1411130437250994181

Ezt követően a braziloknak inkább azt kellett megmutatniuk, hogy védekezni is tudtak, de ebben is jelesre vizsgáztak, ami nem meglepő, hiszen Tite 59 mérkőzésből álló regnálása alatt ez volt a 41 találkozó, amelyen nem kaptak gólt.

A keddi elődöntőben így Brazília-Peru mérkőzést rendeznek, azaz megismétlődik a 2019-es finálét, a selecao akkor 3-1-es sikerével hódította el története során kilencedik alkalommal a trófeát.