A Tagadás (vasárnap 18:00 TV4) című film egy 2016-ban bemutatott életrajzi dráma, amely Deborah E. Lipstadt történész és David Irving holokauszttagadó közötti bírósági per igaz történetét dolgozza fel. A film Richard Rampton ügyvéd és Lipstadt könyvére (History on Trial: My Day in Court with a Holocaust Denier) alapul, és egy rendkívül fontos történelmi és jogi kérdés köré épül: hogyan bizonyítható a holokauszt ténye egy olyan világban, ahol a tényeket egyesek szándékosan torzítják?
Ritka látvány: történész a bíróságon
Deborah E. Lipstadt (Rachel Weisz) elismert történész, aki élete munkáját a holokauszt történetének kutatására és dokumentálására tette fel. 1993-ban megjelent könyvében egyértelműen kijelenti, hogy David Irving (Timothy Spall), egy brit történész, szándékosan torzította és meghamisította a történelmi tényeket, hogy támogassa saját antiszemita és holokauszttagadó nézeteit. Irving beperli Lipstadtot és kiadóját, mivel az Egyesült Királyságban az akkor hatályos törvények értelmében a bizonyítás terhe az alperesre hárul – vagyis Lipstadtnak kell igazolnia, hogy Irving tudatosan hazudott a történekről. Ezzel egy rendkívül fontos jogi precedens születik: a tárgyalás nemcsak két ember küzdelme, hanem az egész holokauszt megtörténtéről szóló kérdéssé válik.
Kemény menet volt
A filmet Mick Jackson rendezte, a forgatókönyvet pedig az Oscar-díjas David Hare írta. A főbb szerepekben Rachel Weisz, Timothy Spall, Tom Wilkinson és Andrew Scott láthatók. A film egyik érdekessége, hogy a bírósági jelenetekben a valódi per szó szerinti átiratát használták, így a párbeszédek különösen hitelesek. A rendező úgy érezte, nem egy újabb bírósági drámát akar készíteni, hanem egy kellően nyomasztó és elgondolkodtató filmet, amelyen el lehet és el is kell gondolkodni. A Tagadás vegyes, de alapvetően pozitív kritikákat kapott. A Rotten Tomatoes oldalán 83%-os értékelést ért el, és sokan kiemelték Rachel Weisz alakítását, valamint a film komoly és kellően objektív hangnemét. A The Guardian kritikusa szerint a film „visszafogott, de annál hatásosabb dráma”, amely „nem dramatizálja túl” a valós eseményeket, hanem hű marad a történtekhez. A New York Times pedig azt emelte ki, hogy a film nem esik abba a csapdába, hogy túlzottan heroizálja Lipstadtot, hanem a tárgyalási folyamatra helyezi a hangsúlyt, bemutatva a bizonyítás nehézségeit.
Azt tán senkinek nem kell elmondani, miért fontos a mai napig beszélni a témáról – nem véletlen, hogy a németek ebben az ügyben teljes transzparenciát hirdettek, ráadásul egy olyan furcsa időszakban járunk, amikor az álhírek és a történelemhamisítás egyre jellemzőbb lesz, így a hírek olvasása közben csak kapkodjuk a fejünket, hogy kinek higgyünk.
