Rami Malek nekem valahogy mindig olyan karakterszínésznek tűnt, aki kellemetlenül érzi magát, ha főszerepet kap, vagy minimum elnézést kér érte. Pedig ha valaki, ő aztán mindig kitűnt a filmjeiben, és elkerülhetetlen volt, hogy egyszer előrángassák őt ebből a megnyugtató háttérközegből, amelyben hosszú éveken át leledzett: talán a valószerűtlenül nagy szemei, a különleges, szinte túlvilági gesztusai vagy a csendes, rejtélyes elegancia miatt, amiket aztán a legkisebb szerepeibe is belepakolt. Olyan érzés nézni, mintha valaki ki akarna mászni onnan belülről: minden mondata egyfajta visszafogott suttogás, a testbeszéde meg feszült és ideges, mintha egyszerre több identitás is küzdene benne, vagy legalábbis próbál megférni egymás mellett, egyetlen testbe burkolva. Bármi is az ok, Rami Malek sosem azért vonta magára a figyelmet, mert kifejezetten kellemetlen lett volna nézni. Sőt.
Hollywood szerencsére észrevette, majd ügyesen kiaknázta a benne rejlő lehetőségeket, ezért többnyire olyan szerepeket kapott, amelyek ugyanúgy alkalmazkodtak sajátos külső adottságaihoz, mint önnön valós természetéhez. A 42 éves színész ugyanis nemcsak színleg, hanem saját bevallása szerint is kifejezetten introvertált alkat, aki nem igazán érzi jól magát a rivaldafényben. Egy, a GQ-nak adott interjújában egyszer el is mondta, hogy egy időben kifejezetten kívülállónak érezte magát Hollywoodban, aminek az okát saját bizonytalanságában kereste. Viszont ahelyett, hogy küzdött volna ellene, kihasználta, és bebizonyította, hogy természeténél fogva képes komplex, belső konfliktusokkal küzdő karaktereket és azokon belül is több identitást megformálni (ha elég spiri beállítottságú lennék, ennek okait biztos abban keresném, hogy Maleknek egyébként van egy ikertestvére is).
Az első ilyen munkája a Mr. Robot című sorozat főszerepe volt, amelyben Malek játszotta Elliot Aldersont, aki nappal egy zseniális, ám szociálisan elszigetelt IT-szakemberként, éjszakánként viszont anarchista hackerként működik. A karakter egy pszichológiailag rendkívül összetett figura, akiben egyszerre van jelen a bizonytalan, szorongó én és a manipulatív, forradalmi alteregó, Mr. Robot. Malek játéka hitelesen adja vissza ezt a kettősséget, és ennek titka alighanem abban az aprólékos részletességben rejlik, amellyel a mimikáját, a testbeszédét és hangját alakítja. Olykor csak egy rezzenésnyi különbség mutatja, melyik énjét látjuk éppen, ami miatt a néző úgy érezheti, hiába erőlködik, sosem értheti meg igazán sem Elliot Andersont, sem pedig azokat a lelki mélységeket, belső küzdelmeket és konfliktusokat, amelyek ezt a sokrétű karaktert meghatározzák. Viszont mindegyiket, szinte zsigeri szinten érzi – ahogy maga Malek is érezte. A szerep kapcsán egyszer elmondta, hogy Anderson érzékenységét és sebezhetőségét saját tapasztalatain keresztül mutatta be, ami miatt gyakran kiszolgáltatottnak érezte magát a nézők előtt, viszont ezek nélkül aligha sikerült volna ilyen hitelesre a végeredmény.
Egy másik emlékezetes szerepe Freddie Mercury volt a Bohém rapszódia című filmben, amiért Oscar-díjat is kapott. Itt Maleknek ismét két személyiséget kellett megformálnia egy szerepen belül: a magabiztos, harsány és önfeledt színpadi előadót, illetve a bizonytalan, önmagát kereső, elveszett magánembert. A színész aztán parádésan mutatta be, miként bújik Mercury az őt körülvevő elvárások mögé, és hogyan küzd a saját belső démonjaival, miközben egyébként ő a világ egyik legismertebb rocksztárja.
De nemcsak a hősök, hanem a negatív karakterek is rávilágítanak arra, miért olyan erős Malek jelenléte a vásznon. A Nincs idő meghalni című James Bond-filmben Lyutsifer Safin főgonoszt alakítja, aki klisészerűsége (sebhely az arcon, csúnya, bosszúszomjas, világuralmi tervek) ellenére képes kihozni belőle a legjobbat. Safin karaktere egyszerre rideg és vonzó, távolságtartó és fenyegető, mintha egy idegen lény próbálna emberként viselkedni. Malek pedig finoman adagolja a rejtett erőszakot és a karakter manipulatív természetét, amely egy csendes, szinte törékeny külső mögött rejtőzik.
Az Amszterdam című filmben Malek alakítja Tom Voze karakterét, amely a többihez hasonlóan ugyancsak összetett és sötét, kettős személyiségjegyekkel bír. Első pillantásra egy elegáns, kifinomult és kissé excentrikus felső tízezerbeli úriember benyomását kelti, aki gazdag családból származik, és nagy érdeklődést mutat a madármegfigyelés iránt. Ezt a látszólag nyugodt, intellektuális és elit életstílust azonban egy egészen egyszerű jelenség árnyékolja be, jelesül az, hogy Voze a szabadidejében egy kegyetlen, manipulatív gonosztevő, aki nemcsak hogy fasiszta nézeteket vall, de aktívan dolgozik azon, hogy ezek az eszmék megvalósuljanak: titokban sterilizáló klinikát üzemeltet, és vad összeesküvést sző egy fasiszta diktatúra létrehozására az Egyesült Államokban. Hidegvérű és számító, képes bármit feláldozni önző céljai érdekében, és nem tisztel semmit: még a családot és az emberi életet sem. Voze manipulatív, rideg, számító, irányító, mentes minden empátiától, és ijesztő módon összpontosít a hatalomra. Egy arisztokratikus báj mögé bújt zseni, aki diktátorokhoz illő hidegvérrel pusztít el mindent és mindenkit maga körül. Vagy legalábbis próbál. Hogy valóban sikerül-e neki, ellenőrizheti, ha hétfőn, 21:50-kor a FILM4-re kapcsol.
