Romkomot vagy sitcomot nézzek? Hát amelyiknek jobb a kreátora

Folytatódik ötletszerű cikksorozatunk, amelyben néhány filmes-sorozatos témákban gyakran használt kifejezésre adunk rövid magyarázatot. Az első résznek még a címe is teljesen értelmetlen volt, a másodikba szokatlanul sok lamentálás jutott, hát itt a harmadik, amelyet majd utólag igyekszünk ugyanilyen önkritikusan értékelni.

Franchise
Az üzleti életben ismert fogalom ez, persze, de a szórakoztatóiparban nem arról szól, hogy a színészek ugyanazon recept szerint készítenék a sültkrumplit: egy ilyen franchise az filmek és/vagy sorozatok összessége, amelyek legalább lazán kapcsolódnak egymáshoz, és ugyanabban a világban játszódnak, és/vagy ugyanazokkal a szereplőkkel. Például amit a Marvel filmes univerzumának szoktak nevezni, vagyis mindenféle szuperhősök összevissza gyakják egymást, amíg vége nem lesz a világnak, aztán kezdik elölről, na az is egy franchise; része minden, a jelmezes erőemberektől az eredettörténetüket bemutató filmeken, a karaktereikre épülő sorozatokon át az arcukkal díszített óvodás kulacsokig. És ebből is látható, hogy amíg a közönséget ez elbűvöli, addig a műfaj rengeteg bevételt termel.

Tom Hiddleston a Lokiban – a nagyszabású Marvel-filmek hozták be a karakterét a köztudatba, aztán önálló sorozata lett

Showrunner
Olyan tévés szakember, aki a legnagyobb főnök egy sorozat készítésekor: megadja a történet irányát, beleszólása van (ha nem egyenesen ő végzi jelentős részét) a szövegírásba, és úgy egyáltalán, lehetősége van egy személyben irányítani a folyamatokat, attól függően, mit szeretne látni a végeredményben. Nem minden produkciónak van showrunnere, az Egyesült Államokban viszont általában ez a gyakorlat. Kevéssé sikeres példa rá Lauren Hissrich, aki az óriási franchise-nak tervezett Vaják-sorozatot állította földbe: a műsor annyira eltért a forrásművektől, a rajongók annyira elégedetlenek voltak a sztori és a szereplők alakulásával, annyi botrány övezte a sorozatot, hogy a végén már senki sem csodálkozott, hogy még a főszerepet játszó Henry Cavill is lelépett.

Pedig a recept nem bonyolult: fogj egy somó jó könyvet, dolgozd át a tévére, oszd el hét évadra, ámen

Kreátor
Olyan szakember, aki jelentős részben közreműködik egy műsor megtervezésénél és vagy/megvalósításánál. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kitalálja, miről szóljon a történet, milyen legyen a formátuma, milyen szereplői legyenek és mi legyen az első epizódban, amely alapján megpróbálják eladni egy tévécsatornának (vagy streamingszolgáltatónak). Sikeres példa rá Shonda Rhimes, aki A Grace Klinikától A Bridgerton családig számtalan jó koncepciót valósított meg, illetve Dick Wolf, a televíziózás krumplistészta-gyártója.

Dick Wolf-kreálmányok: az FBI ügynökei ritkán néznek ugyanabba az irányba

Romkom
Ez talán az egyik legismertebb mind közül: a romantikus vígjátékok (eredetiben: romantic comedy) rövidítése. Rokonszenves szereplők, könnyed cselekmény, alacsony tétek, elszabaduló érzelmek. A műfaj királynője: Meg Ryan, aki rettentően sokszor játszott ilyenben Kate nevű nőket, óriási sikerrel.

Sitcom
Ez is gyakran előkerül: a situational comedy rövidítése. Azokat a sorozatokat nevezik így, amelyeknek többé-kevésbé állandó a szereplőgárdája, van egy olyan kerete, amelyhez képest történnek mindenféle változások, és ezek szolgálnak humorforrásul (például az egyik szereplőnek a sötétben is világít a fogfehérítése vagy a fejére szorul egy konyhakész pulyka). Felvehetik élő közönség előtt, vagy bevághatnak a késztermékbe előre rögzített nevetést is, hogy a kevésbé intelligens néző tudja, mikor volt poén.

A sztorik egymásra épülnek, a szereplők és viszonyulásaik összefüggenek, szóval igazán az tudja élvezni, aki sokat látott belőle. Tankönyvi példája ennek a Jóbarátok, amely tíz éven át hat állandó szereplővel forgott, gyakorlatilag ugyanazon a kevés helyszínen, és aki egyetlen is részt látott belőle, az biztosan emlékezni fog a visító kacajú nőre a konzervröhögésből (előre felvett közönségzaj). A romkommal ellentétben talán azért nem magyarosodott szitkommá, mert az egyrészt kicsit más hangulatú szó lenne, mint az eredeti, meg hát ezt minálunk általában elég vígjátéksorozatnak hívni.

Antológiasorozat
Egy olyan filmsorozat, amelynek egyes epizódjai vagy egyes évadai nem függenek össze egymással. A műfaj klasszikusa az Alkonyzóna, amelynek borzongató epizódjai nem egymásra épültek; ha az ember kihagyta az egyik héten, még prímán frászt kaphatott a következőn. Kurrensebb példa rá az American Horror Story, amelynek kreátorai minden évadban új történetet és körítést adnak a jelentős részben egyező szereplőgárdának.

Jessica Lange és Frances Conroy az American Horror Storyban

Karakterszínész
Végül egy kicsit emberközelibb fogalom: azokat a színészeket nevezik így, akik nem játékuk sokszínűségével, megformált szerepeik változatosságával, látványos átalakulásaikkal szórakoztatják időről-időre a nézőket, hanem azzal, hogy nagyon jól hozzák a főszereplő naiva kicsit különc legjobb barátnőjét, a tétova angolt vagy a középkorú nőt, akinek sürgősen újra kell terveznie az életét. Eklatáns példa rá Fairuza Balk, akit ha egyszer látott valamiben, biztosan legközelebb is meg fogja ismerni; szinte kivétel nélkül az átlagostól eltérő, izgalmas női karaktereket alakít, és még az arca sem egyezik a hollywoodi sablonokkal, vagy Jason Momoa, a nagydarab kardosember, akinek azért a helyén van a szíve. Kivéve persze, amikor nem.

„Ne tessék félni, anyuka, az utazó hippitársaság minden női tagja nagyon vigyáz a kisfiára” – Fairuza Balk Sapphire szerepében a Majdnem híresben
„Hörr möhh brrr” – Jason Momoa