Akármennyire is hihetetlen, Sascha Hehn nem a Feketeerdő kilinikán vagy a Álomhajón született mint ultrajóképű orvos vagy hajóskapitány, hanem volt gyerek, lázadó tinédzser és feltörekvő színész is, aki olykor kénytelen volt olyan szerepeket is elvállalni, amelyek, nos, nem voltak éppen az ínyére. De pontosan tudta, hogy ez vár rá, sőt, nem is tudott elképzelni mást, még úgy sem, hogy mielőtt bő három évtizeddel ezelőtt fehér Golf cabriójával, azonos színű zoknijával és fekete cipőjével bolondította volna magába rajongónők ezreit, a gimnáziumi matematikatanára simán belemondta az arcába, hogy ha csak a színészettel foglalkozik, és a tanulmányait elhanyagolja, felnőttként maximum síneket mázolhat majd. „Nem baj, legalább a friss levegőn leszek” – replikázott Hehn, aki elég eltökélt volt ahhoz, hogy tudja, a riogatásból bizony nem lesz semmi.
A most 70 éves színész öt éves korában tűnt fel először a képernyőn (adta magát a dolog, a szülei is szakmabeliek voltak), és még az érettségi előtt otthagyta a kereskedelmi iskolát, ahova járt, hogy kizárólag a színészi megbízásaira koncentrálhasson. És bár ezek nem kerülték el, és sok színházi szerepet kapott, ugyanakkor a hetvenes években szinte kizárólag olyan filmekben játszott, mint a Mädchen beim Frauenarzt (Lányok a nőgyógyásznál), a Schulmädchenreport (Iskoláslány-beszámoló) vagy a Die Klosterschülerinnen (A kolostori diáklányok), amelyekre ő ugyan felvilágosító jellegű áldokumentumfilmekként tekint a mai napig is, valójában (és ezt nem nehéz kikövetkeztetni) mind egy szálig softpornók voltak. „Akkoriban még nem létezett szociális támogatás a színészeknek” – indokolt egy interjúban.
Az viszont (ennek tükrében pláne) egészen meglepő fordulatnak tekinthető, hogy a bécsi Burgtheater akkori igazgatója a fentiek ellenére is szerződtetni akarta őt a Theater in der Josefstadt társulatához, Hehn azonban pénz hiányában inkább a felvilágosító filmeknél maradt, és úgy fogalmazott: „muszáj volt a kommerszet választanom, pénzt kellett keresnem”. Szóval nem vállalta a felkérést, viszont, mondja, még az anyagi nehézségek ellenére is élvezte élete ezen szakaszát. „Ez volt a legszebb időszak Schwabingban: munkanélküliek voltunk és nem volt semmi pénzünk” – mondta. Persze tudjuk, hogy a története jó folytatást kapott, és a Feketeerdő klinika után az Álomhajóban is bizonyíthatta, hogy elég jóképű és tehetséges ahhoz, hogy a német tévé éke legyen, és hosszú évekig az is maradjon, mégis akad ellentmondás abban, hogy látszólag ugyan szeretett így élni, ha ma ajánlanának hasonló szerepeket neki, előbb menne fűnyírófiúnak, minthogy elvállaljon közülük bármit is.
Nem is igazán világos, mikor hatalmasodott el benne az önérzet, hogy a múltja dacára szinte sértve érezze magát, ha (szerinte) hozzá méltatlan szerepet ajánlanak neki. Oké, érthető, ha valaki egy ponton túl már válogat, de azért mégis nagy kontrasztot érzek aközött, hogy egy színész fiatalon erotikus filmek tömkelegében játszik és szereti, és aközött, hogy azt mondja, „professzionális rendezőt, professzionális hangot várok el. Nem fogok délutáni tévéműsort csinálni a munkanélkülieknek. Ha valakinek van pénze, hogy engem megfizessen – és nem vagyok olcsó –, akkor legyen pénze arra is, hogy a produktumnak esélyt adjon!” Utóbbit még 2008-ban, a Focus magazinnak adott interjújában nyilatkozta egy filmje kapcsán, hozzátéve, hogy ha emiatt nem kapna többé filmes szerepeket, az sem érdekelné túlzottan: „inkább nyírok füvet valakinél 15 euróért, minthogy nevetségessé tegyem magam a szakmámban.”
Ha okokat keresnék erre a vehemenciára, azt mondanám, alighanem mély nyomokat hagyott benne az, hogy sokan és kifejezetten hosszú ideig az erotikus filmjeivel és egyéb sztereotipikus szerepeivel azonosították őt, ezért igazi régi vágású színészként tökéletesen logikus, ha ezek után szerette volna magát más megvilágításba helyezni a nézők szemében. Hogy ez mennyire sikerült neki, nem firtatom, mert ugyan több műfajban is kipróbálta magát, a legtöbb ember akkor is Udo Brinkmann doktorként és Victor Burger kapitányként ismeri őt leginkább, még akkor is, ha ő szeretné ennek az ellenkezőjét hinni. És hát sajnos (vagy nem sajnos) mi sem ajánlhatunk egyebet, mint hogy kövesse az Álomhajót Sascha Hehnnel a STORY4 műsorán!
