A beépített huligán története: Személyazonosság (I.D.)
No one likes us, we don’t care. A felirat a Millwall labdarúgócsapatának híres-hírhedt stadionjában, a The Denben rendszeresen feltűnik különböző drapériákon, a londoni csapat szurkolói pedig a 70-es évek óta éneklik Rod Stewart Sailing című slágerének dallamaira a fenti sorokat. Egy biztos: a millwalliakat tényleg szinte mindenki utálja Anglia-szerte, jelzésértékű, hogy a 2000-es évek legendás huligánfilmjeiben gyakorlatilag egytől egyig a csapat fanatikusai a negatív főszereplők.
Továbbra is keressük a választ a kérdésre, vajon a filmekben miért mindig a Millwall a nagy ellenség?
Az ötödik felvonás némileg rendhagyó, hisz olyan történetre fókuszál, melyet először egy film, majd egy nagy sikerű könyv alapján ismerhettünk meg. 1995-ben mutatták be a Személyazonosság (I.D.) című mozit, melyről nagyon sokáig azt hitték, hogy a teljes történet fikció. A sztori szerint egy fiatal, pályakezdő rendőr a 80-as évek vége felé beépül egy huligáncsoportba, mely a Shadwell Town nevű londoni csapat úgynevezett firmje, azaz cége. Mint kiderül, a cégek valójában szervezett brigádok, melyek egy-egy futballklub fanatikusainak vallják magukat, de a hétköznapokban is összetartanak, saját kocsmáik vannak, és létezik egyfajta hierarchia is a köreikben.
Ehhez látni kell azt a fontos társadalmi kontextust is, hogy az angol futballhuliganizmus a 60-as, 70-es években még színtiszta, kemény lelátói (és környéki) erőszakot jelentett, „művelői” szinte kizárólag a munkásosztályt, illetve a társadalom lecsúszott rétegeit képviselték, de a 80-as évekre ez jelentősen megváltozik. Az erőszakos cselekmények továbbra is középpontban állnak, de az egyre nagyobb számban létrejövő cégek mind jobban kezdenek kötődni az alvilághoz, a szervezett bűnözéshez. Sőt, a csoportokon belül magasan kvalifikált, értelmiségi figurák is megjelennek, akik a hétköznapi stresszt vagy éppen a monoton munkát ezekben a körökben igyekeznek jelentős mennyiségű adrenalinnal pótolni, de jelenlétük magasabb szintű szervezettséget hoz magával.
A filmben John, az ifjú zsaru – nem kis bátorságról tanúbizonyságot téve – beszivárog a Shadwell Army mindennapjaiba, hogy bizonyítékokat gyűjtsön annak rémtetteiről, és a végén az értelmi szerzőket, a legfőbb vezetőket rács mögé juttassa. Ehhez viszont az kell, hogy hitelesen játssza el a szerepét, szemernyi hibát se kövessen el, mert azzal nemcsak az akció sikerét, de a saját életét is veszélybe sodorja. John tehát igazi szurkolóvá vedlik át: nyakra-főre vedeli a sört a nehézfiúkkal, ha kell bunyózik, akár ártatlanokat is megcsépel – közben pedig megismerjük a valódi személyiségét. Egy cél lebeg a szeme előtt: a sikeres rendőri akció.
Mielőtt a gyakorlott szurkoló ráncolni kezdeni a homlokát: Shadwell Town nevű futballcsapat nincs, így természetesen a Shadwell Army is kitaláció – bár Shadwell maga egyébként létezik, London egyik keleti városrésze.
Az igazi csavar jó néhány év elteltével, 2013-ban érkezik. Ekkor egy bizonyos James Bannon nevű író megjelenteti Beépített huligán című könyvét, és ekkor derül ki, hogy a Személyazonosságban látottak megtörtént eseményeken alapulnak. Bannon ugyanis nem író, hanem ő az a fiatal rendőr, aki elvállalta a nem mindennapi veszélyekkel járó feladatot, és a regénnyel lényegében coming outolt. A könyvben több részletet pontosít, sőt, az I.D. forgatókönyvének elkészítésében is főszerepet vállal – egyébként ekkor sem tudta senki, hogy a film főhősét róla mintázták.
A fő kérdés persze az, hogy melyik klub szurkolói közé épült be Bannon? A válasz nem meglepő: a valóságban az ominózus huligáncsoport a Millwall hírhedt brigádja, a Bushwackers, Jim tehát közéjük épült be. Szóval helyben vagyunk, már megint a gonosz Millwall.
Ne felejtsük, a 80-as éveket írtuk, amikor az események történtek, az angol huliganizmus fénykorát (avagy legsötétebb korszakát) éli, a Bushwackersnél pedig tényleg minden előfordul: lelátói és utcai erőszak, kábítószer-kereskedelem, leszámolások; nem babra megy tehát a játék, és Bannon finom részletességgel írja le mindennapjait ebben az új szerepkörben. Nem kérdés, hogy a könyv jóval cizelláltabban, sokkal több információval, képpel lát el bennünket, mint az I.D. , és a leírtak alapján egyértelmű, hogy a korábban bemutatott filmek Millwall-ábrázolása cseppet sem túlzó.
Összehasonlítva az eddig bemutatott huligánsztorikkal, de akár a Green Street első részével is, egy jóval gazdagabb karakterleírást kapunk, részletesen megismerhetjük a főhőst, a belső vívódásait, érzéki/emberi és vadállati énjét is. Utóbbi igen érdekes, hiszen nem kérdés, hogy ennek a projektnek a végrehajtásához Johnnak/Jimnek azonosulnia kell a szerepével. A filmben még egy neonáci vonulásban is aktívan részt vesz, és nemcsak rendőrkollégáiban, hanem bennünk is komolyan felmerül, vajon nem szippantotta-e magába ez a miliő, nem lehetséges-e, hogy az erőszakos énje kerekedik felül? Az I.D.-ból ezt nem tudhatjuk meg, a könyv viszont – bár szintén elég hiányos a vége – több kérdésünkre választ ad, ha nem is feltétlenül megnyugtatóakat.
Érdekesség, hogy Bannon 2013-ban, a Beépített huligán magyarországi könyvbemutatóján hazánkban járt, és a magyar olvasóknak is őszintén beszélt ezekről az évekről. Jó hír, hogy a mai napig életben van, elmondása szerint nagy Millwall-szurkoló, aki néha még a meccsekre is kijár, de senki nem állt bosszút rajta a speciális kémsztori miatt.
SZEMÉLYAZONOSSÁG (I.D.)
Bemutatás éve: 1995
Írta: Vincent O’Connell és James Bannon
Rendezte: Philip Davis
A főbb szerepekben: Reece Dinsdale, Warren Clarke, Sean Pertwee, Richard Graham, Perry Fenwick, Philip Glenister, Saskia Reeves
Zene: Will Gregory
Hossza: 107 perc
A BEÉPÍTETT HULIGÁN (Running with the firm) (könyv)
Megjelenés éve: 2013
Szerző: James Bannon
