Sportszerű magyar Ezüstcipősök

Közel hatvan éve, egészen pontosan 1967-ben írták ki labdarúgásban először az európai góllövők versenyét, az első Aranycipőt 1968-ban a portugál Eusébio nyerte. Később több magyar csatár is megnyerhette volna a cipőt formázó aranyszobrot, ám különböző fondorlatok és balszerencse miatt öten is csak az Ezüstcipőig jutottak. Az alábbiakban ezeket az időket idézzük fel, no meg egy legendás sztorit is.

Kezdjük azzal, hogy amikor az említett első kiírásban a Benfica centere, Eusébio 42 találattal nyert, az Újpest szélvészgyors csatára, Dunai II. Antal 36 góllal a harmadik helyre, azaz a Bronzcipőre volt jó, ugyanakkor ezzel a gólátlaggal a lilák balösszekötője később többször is elhódította volna az Aranycipőt. Nem mellesleg a 31-szeres válogatott Dunai II. egy évvel később, 1969-ben a Bronzcipőt nyerte el 31 találattal, ami ugyancsak kivételes képességeit és gólérzékenységét mutatta. Évekkel később a Barcelona legendája, Kubala László és az Újpest klasszisa, Szusza Ferenc segítettet őt edzői álláshoz jutni Spanyolországban, ahol a Jerez, a Real Betis és a Murcia kispadján is ténykedett, legnagyobb sikerét pedig a magyar olimpiai válogatottal érte el, miután az együttest kijuttatta az 1996-os atlantai ötkarikás játékokra, a 81 éves sportember jelenleg is az MLSZ alkalmazottja.

A hetvenes években a honi újságírók erősen szapulták, igazságtalan kritikákkal illették a magyar futballt és a játékosokat, jóllehet a Fradi a KEK-döntőbe jutott, míg az Újpest kishíján a BEK-serlegért játszhatott volna a döntőben. Ehhez még tegyük hozzá, hogy 1977-ben a tizenegy év után bajnoki címet nyert Vasas balszélsője, Várady Béla 36 találattal második lett az európai gólvadászatban a 47 gólig jutó román Dudu Georgescu mögött. Ahogy akkoriban több más NB I-es labdarúgó, úgy Várady sem kapta meg a kellő elismerést idehaza, noha, a szorgalmára nem lehetett panasz, hiszen annak idején szülőhelyén, Putnokon speciel reggeltől estig kapura lőtt barátjának, az ózdi kapusnak, a későbbi sikeres edzőnek, Csank Jánosnak, majd később is rengeteget gyakorolta a szabadrúgásokat, kapáslövéseket. Mi több, nemhogy elismerést nem kapott, igaztalanul belekeverték a balatoni zenésztörténetbe – amiről legutóbb részletesen írtunk és ami a Honvéd akkori két játékosához, Tiber Lászlóhoz és Hajdú Lajoshoz köthető – ráadásul a hatalmas lövései után géppuskalábúnak elnevezett csatár az 1978-as argentínai vb előtt megsérült. Méghozzá Landersheimben, az Adidas franciaországi bázisán (közel a német határhoz), ahol az akkoriban még merőben szokatlan műfüves pályán tréningezett és játszott meccseket a magyar válogatott. Várady tehát itt szenvedett izomsérülést. Később még szerepelt Franciaországban a Tours csapatában, majd Vácott is – Pestszentlőrincen lakott a családjával, civilben fuvarozással foglalkozott, a mindenki által kedvelt, csendes gólvágó fiatalon, 2014-ben 61 évesen hunyt el, ami annak idején nagyon megrázta a honi futballtársadalmat.

Újpesti csatárok a csúcson

Várady Béla után két újpesti csatár, Fekete László 1979-ben és Fazekas László 1980-ban került nagyon közel az aranyszobrocskához, de végül mindkettőjüknek három-három gól hiányzott az üdvösséghez. Fekete Laci, alias Golyó szenzációs idényt futott 1979-ben, amikor a bajnokságban 31 találatig jutott, a holland AZ Alkmaar centere, a bivalyerős Kees Kiest azonban 34-ig, így maradt a lilák szélvészgyors szélsőjének is az Ezüstcipő. A 21-szeres válogatott támadó, úgyszintén nagyon fiatalon, ugyancsak 2014-ben – két hónnappal Várady elvesztése után – 60 évesen tragikus hirtelenséggel meghalt, a szíve vitte el.

Fekete Laci után a klasszis jobbszélső Fazekas Lászlónak is a második hely jutott, aki ekkortájt már a belga Antwerp csapatát erősítette. Érdekesség, hogy amíg az Újpest első számú gólvágója, közkedvelt gólkirálya, az olimpiai bajnok Bene Ferenc egyszer sem került az Aranycipő közelébe, addig a szélsők (Fazekas, Fekete) és összekötők (Dunai II.) közül hárman is. A 92-szeres válogatott Fazekas második helye különösen fájdalmas volt 1980-ban, mivel könnyen lehetett volna ebből első pozíció is, igaz, ehhez a violák technikás csatárának öt gólt kellett lőnie az élvonalból már régen kiesett székesfehérvári MÁV Előre ellen. A népszerű „Kapa” viszont csak egyet lőtt, ezzel sportszerűségből jelesre vizsgázott, no meg maradt számára az Ezüstcipő. A 77 éves Fazekas László jelenleg az andalúziai Marbellán el, izomsorvadása miatt tolókocsiba kényszerült, a spanyolországi városkában felesége ápolja, a magyar futball történéseit, és elsősorban az Újpest szereplését onnan követi figyelemmel.

Fotó: MTI

Azonban a legfurább, legpikánsabb történet az évtizedek óta az MLSZ alkalmazásában álló Nyilasi Tibor 1981-es Ezüstcipője, ugyanis a honi bajnokság végén „Nyíl” 30 gólig jutott, így mindenki biztos volt abban, hogy a ferencvárosi gólkirály lesz a kontinens Aranycipőse. A büszkeséget növelte, hogy a fradisták népszerű gólfelelőse a Bayern München klasszisát, Karl-Heinz Rummeniggét előzte meg egyetlen találattal – ám egyvalamire senki sem gondolt. Éppenséggel arra, hogy a bolgár bajnokságban még hátravan egy forduló, márpedig Georgi Szlavkov, a Trakija Plovdiv középcsatára az utolsó körben a Szpartak Pleven ellen négyszer is betalált, és micsoda véletlen, Nyilasinál éppen eggyel többnél, 31 gólnál állt meg. Senkinek sem volt kétsége a felől, hogy Szlavkovot közönséges fondorlattal segítették az Aranycipőhöz, s ha belegondolunk, hogy ez Fazekas és Nyilasi esetében is megtörténhetett volna, akkor joggal minősíthetjük mindkét magyar klasszist sportszerű vesztesnek, pontosabban, sportszerű ezüstcipősnek.

Zárásként az alábbiakban egy pikáns történet és némi adalék Nyilasi Tibor nagyszerű idényéből, amit e sorok írója testközelből élt meg.

Gólöröm nyaklevesekkel

Az 1980–81-es szezonban Nyilasi Tibor nagy eséllyel pályázott az európai Aranycipőre, a nagy vetélkedésben minden gól számított, főként hogy a két legnagyobb vetélytárs, a német Kalle Rummenigge és a bolgár Georgi Szlavkov ipari mennyiségben termelte a gólokat. Különösen utóbbi, a Trakija Plovdiv centere táltosodott meg az utolsó fordulókban – a plovdivi születésű center kettesével, hármasával, sőt, négyesével jegyezte a találatokat. Idahaza Nyilasi is szorgalmasan gyakorolta a gólörömöt, és ebben az időben esett meg az alábbi történet, amelynek főszereplője, Mörtel Béla, a Budafokról igazolt fiatal csatár. A Népstadionban játszott bajnokin egy támadás végén Nyilasi a kifutó kapus felett okosan átemelte a labdát, ami a publikum ovációja közepette pattogott a háló felé, mindenki ment is ünnepelni a gólszerzőt, ám ekkor a háttérből – mivel egy hátvéd is igyekezett menteni, ezért biztos, ami biztos alapon – Mörtel a játékszer után szaladt és egy méterről, de leginkább a gólvonalról a kapuba pöccintette azt. Ami ez után következett, az még a világhírű rendezőket is meglepte volna: a lelátóról ugyanis csak azt lehetett látni, hogy egy kupacban őszintén örvendeznek a játékosok, ugyanakkor a valóságban Mörtel csókok és ölelések helyett a felmenők emlegetését, no meg egy-egy baráti nyaklevest kapott zárt körben.

A történelmi hűség kedvéért illik megismételni, jóllehet a bajnoki címhez és az Aranycipőhöz az aranylabdás Albert Flórián már a kaposvári bajnokavatón gratulált Nyílnak, az értékes szobrocskát végül – ahogy fentebb írjuk – vitatott és gyanús körülmények között Szlavkov hódította el 31 találattal, egy góllal megelőzve Nyilasit, miután a bolgár bajnokság utolsó fordulójában mesternégyest hintett, az azt megelőző két fordulóban pedig kettőt-kettőt. Az NB I-ben viszont ekkor már befejeződött a pontvadászat. Sajnos…

Ezüstcipős és aranylabdás: Nyilasi Tibor és Albert Flórián (Fotó: Fradi.hu)

Végezetül csak annyit, az Aranycipőt a portugál Eusébio után többek közt olyan legendás futballisták nyerték el, mint a német Gerd Müller, a walesi Ian Rush, a holland Marco van Basten, a mexikói Hugo Sánchez, az osztrák Hans Krankl és Tony Polster, vagy a bolgár Hriszto Sztoicskov. S talán azzal sem vitatkozik senki, hogy az elmúlt évtizedekben már nincs akkora presztizse a címnek, 1990-től nem volt hivatalos díj, azt 1996-ban állították vissza néhány kiegészítő szabállyal együtt, ám ettől mi még a fentebb említett magyar ezüstcipősökre legalább olyan büszkék lehetünk, mint annak idején a győztesekre honfitársaik és klubjaik szurkolói.

MAGYAR EZÜSTCIPŐSÖK