Steven Gerrard távozott a Rangerstől

Távozott posztjáról Steven Gerrard, a skót bajnok Glasgow Rangers vezetőedzője, aki a Premier League-ben szereplő Aston Villa kispadjára ül le.

A 41 éves liverpooli legenda két és fél éves szerződést kötött új klubjával, amely  kivásásrolta szerződéséből, brit sajtóértesülések szerint négymillió font ellenében

Gerrard három és fél éve irányította a Rangers csapatát, ebben az időszakba 192 mérkőzésen 124 győzelmet aratott az együttessel 41 döntetlen és mindössze 27 vereség mellett. Vezetésével a Rangers megtörte a városi rivális Celtic tízéves egyeduralmát a skót Premiershipben, a jelenlegi szezonban pedig 13 mérkőzést követően négypontos előnnyel előzi meg a tabella élén a második helyen álló ősi ellenfelét.