Szenzációs meccsen szerzett újabb övet Errol Spence Jr.

Vasárnap hajnalban a Dallas Cowboys stadionjában rendezték meg az év egyik legjobban várt bokszgáláját, ahol három szervezet, a a Bokszvilágtanács (WBC) a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) és a Bokszvilágszövetség (WBA) egyesítette váltósúlyú világbajnoki címét.

A találkozót az ARENA4+ nézői élőben láthatták, de aki lemaradt az a videótárban már pótolhatja az eseményt, magyar kommentárral.

Az est főmérkőzésén a WBC és az IBF bajnoka Errol Spence Jr. és a WBA bajnoka Yordenis Ugas csapott össze. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy nem megy végig a 12 menetesre tervezett összecsapás, hiszen két igazi nagyágyú lépett a szorítók közé, akik hatalmas ütéseikkel hamarabb be szokták fejezni az összecsapásaikat.

Az első menetben Spence rengetegszer próbálkozott, de csak néhány sikeres találatot tudott bevinni, Ugas sokkal megfontoltabb volt, ritkábban próbálkozott, de hatékonyabban dolgozott, így a kubai számára indult jobban a találkozó. Spence szépen lassan érkezett meg a mérkőzésbe, a hatodik menetben viszont nagyot hibázott. Ugas egyik találata után elveszítette a fogvédőjét, az a szorító padlójára repült, az amerikai bokszoló pedig néhány pillanatig a fogvédőjét kereste, levette szemét ellenfeléről, aki kihasználta a lehetőséget és megsorozta Spence-t. Kiütnie nem sikerült, de a pillanat könnyen végzetesnek bizonyulhatott volna.

Az igazán izgalmas és látványos hatodik menet végül fordulópontnak bizonyult, a hetedik és nyolcadik menetben ugyanis a hazai közönség előtt bokszoló Spence nagyon komoly találatokat vitt be ellenfelének, akinek ekkor elkezdett duzzadni a jobb szeme.

A gála orvosi szakértője végül a tizedik menet után döntött úgy, hogy félbeszakítja a mérkőzést, mert Ugas nem tudja tovább folytatni a küzdelmet. A bajnok kissé dühösen reagált, de később elismerte, hogy nem lát az egyik szemére, így helyes döntés született.

Errol Spence menetről menetre őrölte fel ellenfelét, és ahogy ígérte, tényleg nem ment végig a mérkőzés, továbbra is őrzi tökéletes mérlegét és immáron három különböző szervezet bajnokának mondhatja magát.