Szép cukrászda, kár lenne, ha történne vele valami

Október 5-én, csütörtökön délután negyed öttől adja a FILM4 A karácsony íze című romantikus-karácsonyos filmet. Ebben egy Emily nevű nő keveredik érdekes helyzetbe: megörökli és megújítja nagymamája kevéssé sikeres pékségét (angolul bakery, ez szerepel a filmben, de talán helytállóbb itt a cukrászda), ám az oda betérő, jóképű idegenről kiderül, hogy nem sármoskodni jött, hanem ipari kémkedni, és igazából ő is édességekkel kívánja jóllakatni a kisváros népét. Mindezt tetézendő, Emily egy szép napon adventi kalendáriumot kap, a feladó azonban ismeretlen. A törzsvendégek azonban lázba jönnek, és minden nap egyre többen sereglenek a boltba, hátha kiderül végre, ki küldte neki.

A női főszerepet Laura Bell Bundy alakítja, a francia akcentussal hetykéző férfit Brendon Zub, a nap nehezen kimondható nevű színésze pedig Paloma Kwiatkowski, aki a legjobb barátnőt játssza.

Ismerősen hangzik a történet?

Remélhetőleg senki érzéseibe nem tiprunk azzal, hogy ez a szinopszis tipikus karácsonyi filmet sejtet, havazással, szívmelengető családi és baráti jelenetekkel, ellenségekből barátokká váló szereplőkkel, és letagadni vágyott, ám felszínre törő érzelmekkel. Ez is ugyanolyan jól körülírható, stabilan sikeres műfaj, mint mondjuk egy telenovela: aki az ilyet szereti, talál belőle bőven. Nem véletlenül.

A Walrus tavalyi, kiváló cikke részletesen ismerteti, hogyan készülnek egymás után ezek a kedves karácsonyi filmek. Röviden összefoglalva: Kanadában, szervezetten, nagyon gyorsan. Mint a cikk is kiemeli, egészen ironikus, hogy az ilyen „klasszikusan az amerikai közönséget megcélzó” kulturális tartalmakat egy másik országban állítják elő, de ott egyszerűen minden adott hozzá. 

Egyfelől forgatási helyszínek korlátlan mennyiségben és elképesztő diverzitással. Kanadában könnyű dolga van annak, aki nagyvárosban, kisvárosban, természetben, tanyán, gyakorlatilag bárhol szeretne filmezni. Csak tavaly tizenhat karácsonyi filmet forgattak Ottawában, egész Kanadában pedig hetvenhárom alkotáson dolgoztak a Hallmarknak. Ezeknek a fele volt karácsonyi témájú, mert igen, a Hallmark ebben profi. Nálunk lehet, hogy „kanadai romantikus vígjáték” a műfaj megjelölése, de az az igazság, hogy ott nem is minősül a késztermék kanadainak, hiszen a jogdíj a csatornánál van, bár a produkció minden elemét kanadai munkaerőnek köszönhetik: a kreatívok, a forgatókönyvírók, a színészek, a stábtagok, a kiszolgálószemélyzet, mindenki helyben van, és tudja, hogyan kell berendezni Annabelle szép emlékű családi éttermét a nagy egymásra találós jelenethez, milyen a tökéletes műhó, mennyire párás szemmel kell nézni a tóra, és hogyan kell dönteni a kamerát ahhoz, hogy valamilyen turisztikailag fontos tájelem ne lógjon be a képbe, mert a történet amúgy máshogy játszódik. Egy-egy forgatáson 80-100 ember dolgozik, és a jól kialakított rendszernek köszönhetően 14-16 napig tart egy átlagos forgatás. Ezzel is alacsonyan tudják tartani költségeket.

Maxwell McGuire rendező több karácsonyi filmet készített már más forgalmazóknak, de az egyik tavalyi filmjével igazán magasra tette a lécet: a The Most Colorful Time of the Year-ben ez vonzó özvegy szemész ráébred, hogy lánya egyik tanára színvak lehet, de most van esély a korrekcióra, és akkor végre láthatja a karácsony igazi színeit.

McGuire szerint régen rosszat jelentett, ha valaki a tévéfilmezés felé fordult, de ma a rengeteg streamingszolgáltatóval igazából mindenki megint a tévét nézi, ilyen szempontból tehát minden digitális tartalom tekinthető tévéműsornak. A kanadai Hallmark-filmek kitermelték saját sztárjaikat – Jessica Lowndes-ra nézünk most, például -, és munkalehetőséget biztosítanak olyan színészeknek is, akik például koruk miatt nehezen találnak maguknak jó szerepet. De mondjunk egy férfit is: Luke Macfarlane tizennégy karácsonyi filmjükben szerepelt, tapasztalt férfi főhős, ez jól jön a portfólióban. 

„Karácsonyt és jó érzéseket adunk el. Nem arról van szó, hogy nem akarunk bonyodalmakat, csak biztosak akarunk lenni abban, hogy nem élet-halál kérdésekről van szó, hanem tejről és kekszről [amivel az amerikai gyerekek várják a Mikulást karácsonykor]” – foglalta össze McGuire az általános irányvonalat.

A karácsony ízét keresse október 5-én 16:15-kor és október 6-án 06:40-kor a FILM4-en!