11 órakor már kezdünk is, estig bezárólag nyolc mérkőzést mutatunk élőben a NET4+-on.
Már javában zajlik a második forduló az év első salakos Masters-versenyén, Monte-Carlóban, szerdán ráadásul már ki is alakul a legjobb 16 mezőnye a miniállamban.
A nap nyitányaként a veterán Richard Gasquet mérkőzését mutatjuk meg, de az idén már ATP-tornagyőztessé avanzsált Jiri Lehecka párharcát is közvetítjük, a cseh játékos a világranglistán 16. Lorenzo Musettivel néz farkasszemet.
Az igazán nagy nevek viszont csak délután érkeznek, egyrészt láthatják a Grand Slam-rekorder Novak Djokovicsot, aki nemrég a miami 1000-esen menetelt a döntőig, most pedig a vasárnap véget érő monacói viadalon kaphat még nagyobb esélyt arra, hogy megszerezze pályafutása 100. trófeáját a Touron – az ehhez vezető út következő állomásán a chilei Alejandro Tabilóval csatázik, akitől eddigi egy találkozójukon, salakos terepen két szettben kikapott.
A torna második számú kiemeltje, a férfi teniszezők rangsorában harmadik Carlos Alcaraz is színre lép, a még mindig csak 21 éves spanyol első monacói meccsén rögtön emberére akadhat a salakon szintén nagyon élő, ATP-22. Francisco Cerundolo ellen. Az argentin eddig háromszor nézett farkasszemet a korábbi világelsővel, de megverni csak egyszer tudta, még 2019-ben – igaz, az volt az egyetlen alkalom, hogy salakon csaptak össze.

A szerdai teniszműsor (NET4+):
11:00 ATP1000: Monte-Carlo: Altmaier–Gasquet, 1. nap, ÉLŐ
11:00 ATP1000: Monte-Carlo: Lehecka–Musetti, 1. nap, ÉLŐ
13:00 ATP1000: Monte-Carlo: Cerundolo–Alcaraz, 1. nap, ÉLŐ
13:00 ATP1000: Monte-Carlo: Rubljov–Monfils, 1. nap, ÉLŐ
15:00 ATP1000: Monte-Carlo: Djokovics–Tabilo, 1. nap, ÉLŐ
15:00 ATP1000: Monte-Carlo: Bautista Agut–Ruud, 1. nap, ÉLŐ
17:00 ATP1000: Monte-Carlo: Medvegyev–Muller, 1. nap, ÉLŐ
17:00 ATP1000: Monte-Carlo: Vacherot–Dimitrov, 1. nap, ÉLŐ
Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!