Teniszhíradó: Folytathatja menetelését Szabalenka és Djokovics is

Véget ér az első hét az év utolsó salakpályás Masters-tornáján, a Network4-en pedig kilenc mérkőzést is közvetítünk vasárnap a római viadalról. Tartson velünk, és nézze az eseményeket délelőttől egészen késő estig élőben a NET4+-on!

  • A nőknél és a férfiaknál is teljes a sztárkavalkád, a WTA Touron már reggel az ötödik kiemelt nyitja a programot, a görög Maria Szakkari a tavalyi döntős Angelina Kalinyinával néz farkasszemet. Ők ketten harmadjára csapnak össze karrierjük során, az eddigi két alkalomból egyszer kemény, egyszer füves pályán mérkőztek – előbbit Szakkari, utóbbit Kalinyina nyerte.
  • Egy másik top10-es, a világranglista-második Arina Szabalenka is ukrán ellenféllel folytatja, a fehérorosz azzal a Dajana Jasztremszkával találkozik, akivel anno háromszor is meccselt, legutoljára 2020-ban, de mindannyiszor vereségbe futott.
  • Az ATP-tornán mindjárt ebédidőben a világelső Novak Djokovics is színre lép, aki idén harmadik 1000-es versenyén vesz részt, azonban nemhogy végső győzelme, még döntős szereplése is várat magára, az eddigi csúcs monte-carlói elődöntője. Rómában két éve járt utoljára a fináléban, amit akkor meg is nyert, tavaly viszont a negyeddöntőben búcsúzott. Most egyelőre még csak a nyolcaddöntőbe kerülés a tét, ehhez a chilei Alejandro Tabilót (ATP-32.) kellene legyűrnie.
  • Őt amerikai klasszisok meccsei követik, az ATP-rangsorban 13. Taylor Fritz honfitársával, Sebastian Kordával (ATP-27.) játszik, a fiatal Ben Shelton (ATP-14.) pedig a kínai Csang Csicsennel (ATP-56.) küzd meg a legjobb 16 közé kerülésért.
  • Az olimpiai bajnok, egyben harmadik kiemelt Alexander Zverev zárja a napot, a 2017-ben Italian Open-győztes, 2018-ban meg döntős német a házigazdák nagy ígéretével, Luca Darderivel (ATP-54.) meccsel.

A vasárnapi teniszprogram (NET4+):

11:00 WTA1000: Róma, Szakkari–Kalinina, ÉLŐ
11:00 ATP1000: Róma, Passaro–Borges, ÉLŐ
13:00 WTA1000: Róma, Jasztremszka–Szabalenka, ÉLŐ
13:00 ATP1000: Róma, Atmane–Dimitrov, ÉLŐ
15:00 ATP1000: Róma, Djokovics–Tabilo, ÉLŐ
15:00 ATP1000: Róma, Fritz–Korda, ÉLŐ
19:00 WTA1000: Róma, Szvitolina–Kalinszkaja, ÉLŐ
19:00 ATP1000: Róma, Shelton–Csang, ÉLŐ
21:00 ATP1000: Róma, Zverev–Darderi ÉLŐ