Teniszhíradó: Véget érnek a Roland Garros főpróbái

Szombaton az utolsó mérkőzések következnek a salakos Grand Slam-torna, a francia nyílt teniszbajnokság főtáblás rajtja előtt, a mai nap két ATP250-es, egy WTA250-es és egy WTA500-as versenyen is győztest hirdetnek .

  • Az időjárási körülmények miatt a két elődöntőből végül csak egyet tudtak megtartani a Genfben zajló férfi tornán, abban az egyben viszont egy egész versenyre elég fordulat és izgalom volt. A világelső Novak Djokovics három szettben veszített a cseh Tomas Machaccsal (ATP-44.) szemben, amivel egyrészt kiderült, hogy a szerb klasszis tovább kell várjon idei első trófeájára, másrészt az is, hogy 23 éves riválisa karrierje első döntőjét játszhatja az ATP Touron.
  • Azt azonban egyelőre nem tudja, hogy ki lesz az ellenfele, a salakon már két Grand Slam-döntőben is szereplő, második kiemelt Casper Ruud (ATP-7.) és a világranglistán mindössze 56. Flavio Cobolli meccsét ugyanis majd a mai program első felvonásaként pótolják.
  • A férfiak másik 250-es eseményén, Lyonban szintén lesz egy olyan finalista, aki pályafutása során még sosem döntőzhetett az elit sorozatban. A 20 éves francia Giovanni Mpetshi Perricard a rangsor 117. helyezettjeként, hazai pályán eshet át a döntős tűzkeresztségén, miután a top20-as Alexander Bublikot kiejtette. Most egy top30-assal nézhet farkasszemet, a hatodik kiemelt argentin, Tomas Martin Etcheverry állja útját a diadalért.
  • A WTA Touron a marokkói Rabatban rendezik az első, 250-es döntőt, amin a világranglista-66. Mayar Sherif és a WTA-81. Peyton Stearns csatázik. Kettejük közül eddig csak előbbinek, az egyiptominak van tornagyőzelme a szériából, két éve Olaszországban nyert ugyanebben a kategóriában.
  • Amerikai házi döntővel zárul az 500-as kategóriába eső strasbourgi torna, két korábbi top10-es ütközik meg. Madison Keys idén először döntőzhet, a WTA-lista 16. helyzettje délutáni meccsén karrierje második 500-as elsőségére törhet. Danielle Collinsszal (WTA-12.) szemben viszont nem lesz könnyű dolga, a szezon végén visszavonuló ellenfele 2024-ben már harmadjára szerepelhet fináléban, a miami Masterst és a charlestoni 500-ast egyaránt behúzta.

A szombati teniszprogram (NET4+):

11:00 ATP250: Genf, Ruud–Cobolli, elődöntő, ÉLŐ
13:00 WTA250: Rabat, Stearns–Sherif, döntő, ÉLŐ
14:30 ATP250: Lyon, Etcheverry–Mpetschi Perricard, döntő, ÉLŐ
15:00 WTA500: Strasbourg, Keys–Collins, döntő, ÉLŐ
16:00 ATP250: Genf, Machac–Ruud/Cobolli, döntő, ÉLŐ

Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!