Texasban folytatódik a NASCAR-szezon

Vasárnap este először mennek épített versenypályán a NASCAR kupasorozatának Next Gen autói. A Texasban található Circuit of The Americas nevű versenypálya a Forma1-ből lehet ismerős, itt rendezik a szezon hatodik futamát, a EchoPark Texas Grand Prix-t. A közvetítés az ARENA4-en és az ARENA4+-on 21:30-kor kezdődik, Kun Zsolt és Juhász Zoltán várja majd a nézőket.

Az 5,5 kilométeres, 20 kanyart tartalmazó pálya tavaly mutatkozott be a NASCAR-ban, akkor szakadó esőben rendezték a versenyt, a hatalmas zápor miatt nagyon gyengék voltak a látási viszonyok és számos baleset történt. Akkor a 2020-as év bajnoka, Chase Elliott nyert. Idén nem lesz szükség az esőgumikra, az előrejelzés alapján tökéletes körülmények között tehetik meg a pilóták a 68 kört, amit ezúttal is három szakaszra osztanak.

Az eddigi szezon 5 futamán 5 különböző pilóta ünnepelhetett a győztesek útján és jó esély van rá, hogy ez a széria tovább folytatódik. Az öt futamból hármat a Hendrick Motorsports versenyzői nyertek, nagy meglepetésre Chase Elliott, a sorozat legnépszerűbb pilótája, az egyetlen, aki nem tudott még az első helyen befutni. Formájával nincs különösebb probléma, hiszen jelenleg ő vezeti a pontversenyt, 171 ponttal. Tekintettel arra, hogy ő az épített pályák specialistája, ő számít a futam legnagyobb esélyesének.

A szombati időmérő edzésen több pilóta is megpördült, illetve kicsúszott, többek között Ryan Blaney is, azonban az új autók strapabíróságát mutatja, hogy a baleset után a 12-es pilótája tudta folytatni az edzést, majd a kvalifikációt és végül ő volt a leggyorsabb, így vasárnap ő indulhat a pole pozícióból.

A TrackHouse Racing jó szezonja tovább folytatódik, Blaney mellől ugyanis a 99-esben Daniel Suarez startolhat majd. A második sorban Cole Custert és Tyler Reddicket, a harmadikban Alexbowmant és Joey Loganot láthatjuk majd.

A teljes sorrend a következő: