Tippelj velünk a rájátszás meccseire

Hihetetlen, de már véget is ért az NFL alapszakasza – pedig mintha csak most lett volna szeptember –, izgalmakban pedig ezúttal sem volt hiány. Év elején hirdetett tippjátékunkban ezúttal is sokan játszottak velünk, a legügyesebb pedig Albrecht András lett, aki a 272 lejátszott mérkőzésből 183 alkalommal találta el a győztest. Gratulálunk!

Természetesen a rájátszásra is készítettünk egy hasonló ligát, ennek elérhetősége a cikk végén található.

Nehéz lenne egy-egy dolgot kiemelni a szezonnal kapcsolatban, négy kommentátorunkat azonban pont erre kértük, lássuk ők hogyan látták a szezont, mit várnak a rájátszástól.

Véget ért az alapszakasz, hogy tetszett, mit emelnél ki?

Kerek István: Látva, hogy az egész szezon során mennyire együtt volt a mezőny jelentős része, igazán nagy hiányérzet lehet az emberben, amiért rengeteg csapat még csak meg sem próbálhatott a kezdő irányítójával nekivágni a Hálaadás utáni időszaknak. Ez pedig sajnos időnként a meccsek színvonalán is meglátszott.
Kun Zsolt: Hetedik éve közvetítek NFL-t, de szerintem ennyi bajnokesélyes csapat egyik évben sem volt. Nagyjából nyolc, de lehet inkább kilenc együttes Super Bowl győzelmén sem lepődnék meg. Hihetetlen izgalmas rájátszás lesz.
Parrag Zsombor: Imádtam az NFL 2023-as alapszakaszában, hogy nem voltak olyan csapatok, amik masszívan kilógtak felfelé, és nagyjából decemberig olyan csapat se, ami igazán elengedte ezt az évet. Egyik játékhéthez és tulajdonképpen egyik mérkőzéshez se lehetett úgy hozzáállni, hogy lehetett volna sejteni a kimeneteleket, annyira változatos eredmények születtek és annyi minden történt a pályákon.
Szarka András: Amikor tavaly februárban Aaron Rodgers jelezte, 4 napot elzárva és végig sötétségben tölt, nem gondoltuk, hogy ez valami vudu-szertartás az irányítók ellen…

Joe Flaccót viszont kihagyta!

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben az általad közvetített találkozók közül és miért?

Kerek István: A 49ers–Ravens meccs hangulatában és minőségében is abszolút beillett egy előrehozott Super Bowlnak.
Kun Zsolt: Furcsa, de az első hét zárómeccse, a Bills–Jets. Rodgers sérülése, a szenvedő Bills, Garrett Wilson elkapása az egyenlítésért, ami talán az év legszebbje volt, aztán a hosszabbításban Gipson visszahordott puntja a győzelemért. Hihetetlen dráma volt.


Parrag Zsombor: Erre muszáj vagyok a 4. heti Sunday Night Footballt mondani, vagyis a Jets–Chiefs mérkőzést. Egyrészt, fantasztikusan játszott a Jets végig, Zach Wilson egyetemi önmagát idézte, és végül egy kétes bírói ítélet döntötte el a találkozót a Chiefs javára – másfelől ez volt az első hivatalos meccse a Chiefsnek, ahol Taylor Swifttel álltak ki, emiatt pedig olyan érdeklődés övezte popkulturális szinten is a mérkőzést, hogy hatalmas élmény volt felkészülni is rá és közvetíteni is alatta.
Szarka András: Nem feltétlenül a meccs miatt, hanem az ekkor visszatérő Zaho miatt: Texans–Jaguars.

Mit vársz a rájátszástól?

Kerek István: A playoff első két hetét Stafford detroiti és Flacco baltimore-i visszatérése tematizálja majd. A tündérmesék viszont nem végződnek happy enddel, valamint hiába emelkedik ki a playoff előtt a mezőnyből a Ravens–49ers páros, az egyikük elhasal a Super Bowl kapujában.
Kun Zsolt: Nem lepne meg, ha a két első kiemelt döntőzne, de az se, ha egyik se repülhetne Vegasba. Nagyon szurkolok azoknak, akik sose nyertek még bajnoki címet: a Lionsnak, a Brownsnak és a Texansnak – utóbbi kettő egymás ellen kezd majd.
Parrag Zsombor: Hasonló dolgokat, mint amiket az alapszakaszban láttunk: totális kiszámíthatatlanságot. Szerintem idén nincs egyértelmű favorit egyik főcsoportban sem, olyan Super Bowl párosítást fogunk látni, amire most még nem sokan gondolnának. Persze kommentátorként jó sok szoros meccset szeretnék látni, hogy mi is, de legfőképp a nézők jól szórakozzanak ebben az 1 hónapban még.
Szarka András: Joe Flacco felbukkanása nagyon kellett a szezon végének és a rájátszásnak. Szóval hasíts, Joe!

Ki volt az MVP?

Kerek István: Lamar Jackson.

Kun Zsolt: Lamar Jackson, de nem volt egy klasszikus MVP év senkitől. Sokáig Prescott tűnt a favoritnak, de pont akkor hozta legrosszabb meccseit, mikor mindenki a legjobban figyelte a teljesítményét.
Parrag Zsombor: Ez nálam hetente változott. Lamar Jackson fogja nyerni, de nehéz elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyit jelentett a csapatának idén Christian McCaffrey, mennyire jól szórta a labdákat Brock Purdy, mennyire összefogta a Cowboys támadósorát Dak Prescott, de nálam idén a legértékesebb teljesítmény Josh Allené, a Buffalo Bills irányítójáé volt, főleg az alapszakasz második fele miatt és ahogy a vállára vette a csapatát. Tudom-tudom, 18 interceptonnel nem szokás ilyet mondani, de emellett majdnem minden más mutatóban a liga legjobbja vagy a legjobbjai között van.
Szarka András: Lamar Jackson mindenkit levett a lábáról az utolsó pár meccsen, joggal. Mégis Christian McCaffrey, összesen 2000 yard és 20 TD fölé menni nem mindennapi.

A rájátszásra készült tippelős játékunk az alábbi linken érhető el: KATT!
Szerinted ki lesz a Super Bowl nyertese?