Titkos üzenet a palackban – ez mindenki életét megváltoztathatja

Ki ne játszotta volna azt gyerekként, hogy üzenetet írt, és egy palackba zárta, várva, hogy valaki megtalálja? A hajótöröttek utolsó mentsvára volt anno a palackposta, ami vagy sikerrel járt, vagy rosszabb esetben nem.

Nem meglepő, hogy a titkos üzenetek kérdése a filmkészítőket is gondolkodásra késztette, melynek következtében számos filmben játszik központi szerepet a palackposta. Ami biztosnak látszik, hogy egy palackba zárt üzenet fel fogja forgatni az életünket – ha hitetünk a Hollywoodnak.

Ott van mindjárt a Nikolaj Lie Kaassal a főszerepben a Jussi Adler-Olsen regényéből készült Palackposta, ahol egy olyan levelet vet ki magából a tenger a skót partoknál, amelyet egy testvérpár írt, méghozzá a vérével. A baljós kezdet nem sok jót ígér. A helyi zsaruk kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó Q-ügyosztályára, Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. Kérdés mi történt a fiúkkal és vajon életben vannak-e? Erre keres választ a nyomozó, és identitásválságban szenvedő segítője Assad, akinek származása miatt sokszorosan kell bizonyítania a csapatban és az országban egyaránt. Ha szereti a skandináv krimiket, akkor Adler-Olsen neve lehet a garancia arra, hogy igen jó filmről van szó.

Egészen más hangvételű az 1999-es Üzenet a palackban. Itt Kevin Costner neve a hívószó, de Paul Newman és Robin Wright is fontos szereplője a történetnek, ahol egy megkeresedett, frissen elvált riporter, Theresa (Robin Wright) életét két dolog tölti ki: a kisfia, Jason és a munkája a Chicago Tribune riportereként. Egy magányos tengerparti sétája során talál egy palackot, benne egy megrázó, romantikus üzenettel. A levél költőisége és a belőle fakadó szomorúság megérinti Theresát, és szinte beleszeret a férfiba, akit sosem látott, de ilyet tud írni. Aztán, ahogy jó riporterhez illik, nyomozni kezd a szerző után. Hamarosan kiderül, hogy egy olyan férfira akadt, aki szintén elvesztett valakit. De Garret Blake (Kevin Costner) még Theresánál is eltökéltebb a fogadalmában, miszerint többé nem lesz szerelmes.

Aztán ott van a Palackozott szerelem, ahol egy boldogtalan nő, Abbey írja ki szívfájdalmát magából. A nagynéni tanácsára a vallomást egy palackba zárja, majd a tengerbe dobja, hátha attól jobb lesz neki. Bár ettől nem lesz jobb neki, a palack viszont egészen messzire jut. És mi történik? Hát persze, hogy egy jóképű horgász találja meg, aki ráadásul be is jelentkezik Abbey-nál, és a lány élete egy csapásra sokkal izgalmasabbá válik, mint azt valaha gondolta volna…

Ha már a gyerekek szeretnek a palackpostával játszani, jöjjön egy kamaszsztori, amelyben a két főszereplő, Neky és Eppo a legjobb barátok. Az idejük nagy részében B-kategóriás filmeket néznek és kommentálják őket a videoblogjukban- nem véletlen, hogy a film címe My Life on Planet B lett – , az Eppo en Neky’s Cultcornerben. De az élet tinédzserként korántsem könnyű. Különösen Neky számára: az anyja a legtöbb napot a kanapén fekve tölti, a nővére csak púp a hátán, az apja pedig épp most talált magának egy új thaiföldi barátnőt. Arról nem is beszélve, hogy Eppo mágnesként vonzza azokat a suliban, akik terrorizálják. De ez még csak a kezdet. Neky élete drasztikusan megváltozik, amikor rejtélyes üzenetek érkeznek neki palackpostával, ráadásul egy csapat punk érkezik a szomszédba, a haverja pedig megőrül egy rém rossz filmért. Útkeresés, kamaszálmok – igazi vakációra való film.

Végül, de nem utolsósorban, ott van a Levél a palackban, melynek főszereplője, Susanne tánctanárnő, kinek épp nem túl jó a házassága a táncstúdió tulajdonosával, Tillel. Elmegy a Spree folyóhoz, és egy vallomást ír, amelyet a vízbe dob, vélhetően arról, épp milyen rossz a párkapcsolata. Néhány nap múlva névtelen e-mailt kap egy férfitól, aki megérti őt. Susanne elhatározza, hogy megismeri az idegent, és találkozót beszél meg vele, ám a titkozatos idegen csak nem akar személyesen megjelenni. Végül kiderül, ami kiderül, mi nem lőjük le a történet végét, ám ha kiváncsi rá, ne sokat késlekedjen, kapcsoljon a STORY4-re, ahol kiderül, vajon menthető-e a házasság.