Több mint húsz éve nem látott bravúrral az AC Milané a szuperkupa

Hétfő este milánói derbit rendeztek Szaúd-Arábiában: sorozatban másodszor Rijádban négyes döntő formátumban bonyolították le a labdarúgó Olasz Szuperkupát, amelynek fináléjában az AC Milan és az Internazionale csapott össze egymással.

Az Inter az első félidő ráadásában és a második játékrész elején is betalált, így magabiztos előnyt szerzett, a Milan azonban fordított, és a 93. percben Tammy Abraham találatával diadalmaskodott.

A piros-feketék – aki történetük során 9. alkalommal nyerték meg a szuperkupát – legutóbb 21 évvel ezelőtt, 2004 februárjában tudtak kétgólos hátrányból megfordítani egy városi derbit.

Sérgio Conceicao így rögtön trófeával kezdte pályafutását a Milan kispadján, klubrekordot állított fel azzal, hogy mindössze két meccs után begyűjtött egy trófeát, az eddigi csúcsot Vincenzo Montella tartotta, aki 2016-ban 18 meccsel a háta mögött ugyancsak a szuperkupát nyerte meg. A portugál szakember Nils Liedholm óta a második külföldi tréner a Milan történetében, aki trófeát nyert.

A mérkőzés visszanézhető a NET4+ oldalán ITT.