Ha Toni Braxton nevére felkapják a fejüket, az valószínűleg azért lehet, mert emlékeznek az 1996-ban megjelent dalára, az Un-Break My Heartra, amely az énekesnőt a világhírig repítette. A rettenetes szerelmi csalódásról szóló slágert éneklő Braxton az azóta eltelt időben nemcsak előadóként, hanem színészként is sikeres lett. (A dalra még visszatérünk.)
Legközelebb szombaton a STORY4-en láthatják ebben a minőségében: A sors keze című filmben egy alabamai kisvárosban élő Ninát alakítja, aki a helyi kórust vezeti, és egyedülálló anyaként neveli gyerekét. A sorsa összefonódik Jacob Fisherével (David Julian Hirsh), aki egykor kántor volt, majd egy feldolgozhatatlan tragédia miatt hátrahagyta korábbi életét, és céltalanul sodródik, értelmet keresve abban, hogy él. És a nagy alabamai kórusversenyre készülve egyébként kiderül róla, hogy amatőr dalszerző. A filmben egyébként szerepel még Mykelti Williamson is, akit a Forrest Gumpból ismerhet: Bubbát, Forrest katonatársát és jó barátját alakította. Ő Nina nagybátyját játssza, aki igyekszik segíteni Fishernek, hogy beilleszkedjen a közösségbe – Nina és a férfi pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz a zene révén.
Mint látható, Braxton és a reménytelenségben gyökeredző romantika nem távolodtak el végleg egymástól, de ígéretünkhöz híven ugorjunk most vissza a világhír kezdetéhez, az Un-Break My Heart klipjéhez! Annak idején nem tűnt fel, de ez a néhány perces alkotás tele van furcsaságokkal. Nézzék csak meg újra!
Az egyik, ami feltűnik, hogy Braxton akkoriban még nem volt az a színészi tehetség, akire nagyjátékfilmet lehetett volna építeni. Az őszinte elkeseredése az őt sújtó szerelmi tragédia felett inkább nagymozgásokban nyilvánul meg, mint hiteles arcjátékban, mintha kicsit fontosabb lenne az érzéseinél, hogy azokat szép fehérneműben érzi, az otthona számos pontján. Amikor visszatekintünk a múltba, még a mosolya sem tűnik valódinak. A playback pedig nyilvánvaló.
Ha már a visszatekintésnél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a klip története szerint a szerelme egy balesetben meghal (talán a beavatkozása miatt, hiszen a potenciálisan gerincsérült férfiről úgy kapja le a bukósisakot, mintha nem lenne holnap). A pasira aztán sokat gondol az egykori közös életük helyszínéül szolgáló házban, éppen csak semmi sem derül ki az illetőről. Illetve bocsánat, az, hogy általában nagyon keményen nézett és igen edzett volt. Három igazán szürreális pillanat van benne:
- Amikor Braxton a zuhany alatt ül törölközőben, és két kézzel gesztikulál bánatában.
- Amikor a klip vége felé megjelenik egy nagyzenekarral, de a zenekar csak látványban van ott, hallani nem őket halljuk, a zongoristát meg valószínűleg eldugták egy sötét sarokba, mert egyáltalán nem látszik.
- Amikor a drámai végkifejletben Braxton egy kanál joghurtot (?) nyom szerelme szájába, mert csak.
Ehhez képest azt képzeljék el, hogy ez volt az MTV 1997-es videós díjátadóján a legjobb női előadóhóz kapcsolódó klip. Bille Woodruff rendezte, és mint egy pár éve megjelent interjúban elmondta, nem sokon múlt, hogy még adásba sem került. „Toni és én imádtuk, lejátszottam az egyik irodai megbeszélésen, és senkinek sem tetszett a videó.” Az ihletet az 1976-os Csillag születikből merítette, amelynek főszereplője Barbra Streisand volt – azért álmodott Braxton fejére ilyen frizurát a fehér ruhás végkifejletnél, hogy rá emlékeztessen. Mint két tojás.
Amikor végre sikerült rávenni a kiadót, hogy a klipet elkezdjék terjeszteni, Woodruffnak újabb nehézségekkel kellett szembenéznie. „Leadtam az MTV-nél, visszahívtak és azt mondták, Bille, szeretünk, szeretjük Tonit, de ez a videó…. Mire én, mi? Erre ők: ez olyan, mint Whitney Houston”. Aki akkoriban éppen nem számított menőnek a fiatalabb korosztályban. Ennek ellenére egy hétre adásba könyörögte a klipet, a nézők pedig szerették. Mit gondolnak róla?
