A 26 éves futballista közölte döntését a klubbal. Úgy tudni, a Real Madridban folytatja.
Hétfő délelőtt hosszú interjút adott ki a Liverpool FC weboldala Trent Alexander-Arnolddal, aki tudatta az egyesülettel, hogy nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, távozik a csapattól. A jobbhátvéd búcsúja masszív döntés, ugyanis eddig csak a Liverpoolban játszott, ott nevelkedett, bő 20 év után búcsúzik.
Öt éves kora óta a Liverpool igazoltja ugyanis, 2004-ben érkezett, majd lépésről lépésre haladt, 2016-ban pedig a nagycsapatban is bemutatkozhatott. Összesen 352 szereplésénél jár a vörös mezben, 23 gólnál és nyolc nagy trófeánál tart, ami számára már nem is fog gyarapodni, legalábbis egy ideig.
Alexander-Arnold szerződéshosszabbítása hónapokon át húzódott, másik két kulcsember, a gólkirály Mohamed Szalah és a csapatkapitány Virgil van Dijkéval párhuzamosan. Csakhogy amíg az elmúlt hetekben utóbbi kettő két-két évvel hosszabbított, Alexander-Arnold ügyében csak nem érkezett meg a várva várt bejelentés. Végül az ügy hétfőn zárult le, ám a másik két üggyel ellentétes végeredménnyel.
“I want to say it’s not an easy decision and there’s a lot of thought and feeling that has gone into it. I’ve been here 20 years now, loved every single minute of it, achieved all my dreams, achieved everything I’ve ever wanted to here.”
Trent Alexander-Arnold’s interview ⤵️
— Liverpool FC (@LFC) May 5, 2025
A közönségkedvenc búcsújában új kihívásról beszélt, nem győzte hangsúlyozni, mennyire nehéz döntést hozott, hiszen élete klubját fogja elhagyni. Elmondta, megvolt az esélye, hogy maradjon, nem is kicsi, mert remek a kapcsolata Arne Slot menedzserrel és csapattársaival is, ám végül másképp alakult. Sikereinek csúcsán lép le, a Liverpoollal bő egy hete nyerte meg másodszor is a Premier League-et, és a 2020-as, covid miatt korlátozottan megünnepelt sikerrel szemben most önfeledten örülhetnek a drukkerekkel teli Anfielden. Három meccsük van még a szezonból, ezeken köszön el Trent.
A középpályán is többször feltűnt jobb-bekk új klubjáról nem ejtett szót, de a sajtó biztos benne, hogy a Real Madridban folytatja, a legjobban értesült bennfentes transzferspecialista Fabrizio Romano szerint öt évre fog aláírni Madridban.