Ma éjjel folytatódik a 48. Copa América, elkezdődnek a negyeddöntők. Eközben érdemes kicsit elmerülni a legpatinásabb kontinentális futballtorna történelmében, hiszen rengeteg érdekes sztorira és információra bukkanhatunk. Ezek közül szemezgetünk.
Tudta? Pelé és Maradona soha nem nyert Copát!
1916 óta, amikor az első Copa Américát rendezték, rengeteg világsztárt láthatott a közönség, a futballtörténelem legnagyobbjai is megmutathatták tudásukat a tornán. A legtöbb aranyérem az uruguayi Ángel Romano nevéhez fűződik, aki a múlt század 10-es, 20-as éveiben összesen hatszor nyert válogatottjával.
Akad azonban két olyan név, akikkel kapcsolatban az ember szinte el sem hiszi, hogy fantasztikus pályafutásuk során egyetlen egyszer sem végeztek az élen a Copán.
Egyikük nem más, mint a Fekete Gyöngyszem, azaz Pelé. A brazilok legendája csupán egy alkalommal volt ott a selecaóval a tornán, méghozzá az 1959-es argentínai megmérettetésen, ahol a háromszoros világbajnok támadó ezüstérmesként zárt hazája együttesével. Sovány vigasz lehetett Pelé számára, hogy nyolc találattal ő lett a torna gólkirálya.
Diego Maradona ugyanakkor háromszor is próbálkozott az első hely megszerzésével, de az argentinok zsenije, aki egyébként (1986-ban) szintén begyűjtötte a vb-címet, ugyancsak Copa-trófea nélkül maradt. A legjobb eredménye egy bronzérem volt, ami azért nyilván csalódást jelentett a számára.
A trófea még a régi…
A Copa América esetében a hagyományok mindig komoly szerepet játszottak. Más nagy tornákkal ellentétben itt például a győztes csapatkapitányok a mai napig ugyanazt a trófeát emelik a magasba a döntő után, mint az első, 1916-os eredményhirdetéskor. Akkor még Dél-amerikai Labdarúgó-bajnokságnak hívták az eseményt, és az uruguayiak örülhettek a végén.
A serleg egyébként, melyet egy Buenos Aires-i üzlet, a Casa Escasany ékszerészei készítettek el 108 évvel ezelőtt, nemrégiben kis restauráláson esett át, de valóban ugyanarról az ereklyéről beszélünk, amelyet az első győztesnek is átnyújtottak annak idején.
Egyetlen kivétel azért akadt: a 2016-os, centenáriumi Copa Américán egy különleges, kifejezetten a 100 éves fennállását ünneplő torna tiszteletére megrendelt trófeát nyert meg az első helyezett, a chilei válogatott.
A Corazzo-Forlán család: három generáció a csúcson
Nem akármilyen családi sztori: akad egy olyan família az urguayiaknál, melyből három különböző generáció egy-egy tagja egyaránt Copa-sikert ünnepelhetett.
Juan Corazzo edzőként 1959-ben és 1967-ben is győzelemre vezette a Celestét, utóbbi elsőség alkalmával a csapatában tudhatta azt a Pablo Forlánt is, aki időközben elvette a lányát, vagyis a vejeként lépett pályára, ráadásul hazai közönség előtt.
A családi hagyományokat aztán jó néhány évtizeddel később, 2011-ben Corazzo unokája, Pablo Forlán fia, Diego Forlán folytatta, aki szintén meg sem állt az aranyéremig. Utóbbi 2018-ban fejezte be profi játékoskarrierjét.
Játszott és bíráskodott is – ugyanazon a Copán
Különleges szerepet játszott a Copa Américák történetében egy bizonyos João de Maria. A brazil futballista már azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy az 1921-es tornán edzője hol védőként, hol csatárként vetette be, bár ez a foci hőskorában még nem volt ritkaság.
Az viszont már példa nélküli, hogy de Mariának az egyik, őt elvileg nem is érintő mérkőzésen, Chile és Argentína összecsapásán be kellett szállnia – játékvezetőként!
A nem mindennapi Copa végül bronzérmet hozott neki és a brazil válogatottnak, amely Uruguay és Argentína mögött harmadikként zárt.
Copát nyert, de a futópályán is bizonyított
Úgy tűnik, a kettős szerep anno nem állt távol azoktól, akik részt vettek a Copa Américán. Egy bizonyos Isabelino Gradín az első, 1916-os tornán (még egyszer hangsúlyozzuk: akkor még Dél-amerikai Labdarúgó-bajnokság volt a hivatalos elnevezés) aranyérmes lett az uruguayiakkal, sőt három találattal a gólkirályi címet is elhódította.
Akkoriban azonban még amatőr sportolókról beszéltünk, akik sokszor más sportágakban is jó eredményeket tudtak elérni, erre az egyik legjobb példa Gradíné. A sokoldalú sportember atlétikai versenyeken is indult, komoly sikereket aratott 200 és 400 méteres síkfutásban, sőt a 400 méteres váltó tagjaként is. Az 1919-es Atlétika Dél-Amerika-bajnokságon két aranyérmet is szerzett!
