Úgy fest, Tom Holland eljegyezte Zendayát

Egyelőre kicsit félünk tényként kezelni, mindenesetre a Page Six egyik informátora azt állítja, hogy Tom Holland megkérte Zendaya kezét. A TMZ is teljes bizonyossággal ír az ügyről, ők azt is tudni vélik, hogy a 28 éves színész valamikor karácsony és szilveszter között tette fel a sorsfordító kérdést barátnőjének.

Tom Holland és Zendaya 2017-ben (Fotó: Emma McIntyre/Getty Images)

„Tom és Zendaya évek óta beszélgetnek a házasságról, de Zendaya egyáltalán nem sejtette, hogy Tom valóban lánykérést tervez”- nyilatkozta a forrás a Page Six-nek, majd hozzátette: „mindketten nagyon diszkréten kezelik a magánéletüket, ezért Tom szerette volna, ha a lánykérés is magánügy marad”. A lap úgy tudja, hogy Holland a színésznő édesapjától is engedélyt kért, hogy frigyre léphessenek, tekintve, hogy barátnője nagyon mély és közeli viszonyt ápol a szüleivel. Az informátor úgy tudja, simán ment a dolog, és a család  el van ragadtatva a történésektől, sőt, Zendaya édesanyja és nővérei állítólag már az esküvő tervezgetésével vannak elfoglalva.

Hivatalos időpont viszont egyelőre nincs, „túl korai még bármilyen részletről gondolkodni, egyelőre az örömhírt ünneplik” – jegyezte meg a jól értesült forrás. Noha a páros még hivatalosan nem erősítette meg a lánykérés hírét, azért a Golden Globe-on történt egy sokat sejtető pillanat, amikor is a Los Angeles Times egyik újságírója a 28 éves színésznő ujján látott gyémántgyűrűre hivatkozva nekiszegezte a kérdést, hogy eljegyezték-e, ő pedig csak sejtelmesen mosolyogva megvonta a vállát, választ azonban nem adott. Mondjuk ezek után talán nem is feltétlenül szükséges. Zendaya és Holland 2021-ben hozta nyilvánosságra kapcsolatukat, bár állítólag már 2017 óta együtt vannak.