Három mérkőzéssel és a Goal Arenával jelentkezünk az élvonalból, két nagy múltú párosítással pedig a másodosztályból, élőben 13.00-tól.
Két másodosztályú és egy élvonalbeli meccsel már pénteken elstartolt a 25. forduló Németországban, de ma indul be igazán a dömping, amikor öt mérkőzést teljes egészében élőben mutatunk, a Goal Arenában pedig a délután összes meccsébe bepillantást nyerhetünk.
A napot viszont a Bundesliga 2-vel nyitjuk és zárjuk: kezdésnek egy hatalmas múltú rangadóval, a Hertha és a Schalke összecsapásával jelentkezünk. Kétségkívül ennek a párharcnak az első osztályban lenne a helye, a két kék-fehér csapat azonban történelméhez méltatlan mélyrepülésbe kezdett az elmúlt években, ráadásul a második vonalban is csak az alsóházban sínylődnek.
A berliniek állnak jelenleg rosszabbul, hiszen hat meccse nyeretlenek (ebből öt vereség és egy 0–0 a mérleg), nemrég edzőt is cseréltek – a gelsenkircheniek ellenben abszolút sötét lovak, szinte sosem érnek el ugyanolyan eredményt egymás után.
Este két élcsapat, a Hamburg és a Düsseldorf is farkasszemet néz, az előző hetet listavezetőként záró HSV jelenleg négy ponttal előzi a tavaly osztályozón elhasaló piros-fehéreket.

A Bayer Leverkusen és a Bayern München hétközben a BL-ben találkozott, most viszont már a Bundesligára koncentrálhatnak, ahol szintén egymás riválisai – igaz, itt már lefutottnak tűnik a verseny, ugyanis a rekordbajnok Bayern nyolc ponttal (61) megy a címvédő előtt.
A leverkuseniek a Werder Bremen kárára közelíthetnek a listavezetőhöz, egyúttal tízmeccsessé tehetik veretlenségi szériájukat a zöld-fehérekkel szemben, akiktől utoljára 2019-ben kaptak ki, azóta kilenc meccsen ötször ikszeltek, négyszer nyertek – az elmúlt másfél évben 5–0-ra és 3–0-ra is.
A müncheniek az osztályozós, 16. helyen álló Bochumot fogadják, amellyel igencsak érdekes a közelmúltjuk: az elmúlt öt szezonban nyolcszor futottak össze, ezek közül kettőt hatalmas meglepetésre a kék-fehérek nyertek, 4–2-re és 3–0-ra, ugyanakkor a bajorok emellett háromszor (!) is 7–0-ra tömték ki riválisukat, na és persze az októberi, idegenbeli 5–0 sem volt sokkal kevésbé fájdalmas.
15.30-tól a Goal Arenában még a Borussia Dortmund–Augsburg, a Holstein Kiel–Stuttgart és a Wolfsburg–St. Pauli mérkőzések legfontosabb eseményeit is megmutatjuk, majd 18.30-tól a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig Freiburgban lép pályára.
A szombati német futballprogram:
13.00: Bundesliga 2, Hertha–Schalke (ARENA4, NET4+)
15.30: Leverkusen–Werder Bremen (ARENA4, NET4+)
15.30: Bayern München–Bochum (NET4+)
15.30: Bundesliga Goal Arena (NET4+)
18.30: Freiburg–Leipzig (ARENA4, NET4+)
20.30: Bundesliga 2, Hamburg–Düsseldorf (ARENA4, NET4+)