Union Berlin: vissza a fischeri gyökerekhez – Bo Svenssonnal

Úgy tűnik, a tavalyi, zűrzavaros szezont követően visszatalált a helyes ösvényre az Union Berlin labdarúgócsapata. A fővárosiak, akik 2019 óta tagjai a Bundesliga mezőnyének, egészen 2023 nyaráig stabilitásukról, remek védekezésükről voltak híresek, tavaly viszont – a Bajnokok Ligája miatti extra terhelésnek is köszönhetően – szétesően futballoztak, éppenhogy csak sikerült bennmaradniuk a német élvonalban. Bo Svensson viszont a jelek szerint rendet csinált az együttesnél.

Lassan egy éve lesz annak, hogy az Union Berlinnél véget ért egy korszak – a fővárosi klub legsikeresebb időszaka. Az edzőlegendát, Urs Fischert ugyanis lapátra tették, amit még hetekkel a menesztése előtt is csak kevesen tudtak elképzelni.

Fischer ugyanis csodát tett a német újraegyesítést követő években, évtizedekben sokáig csak az alsóbb osztályokban vegetáló együttessel: 2019-ben kiharcolta a történelmi feljutást a Bundesliga élvonalába, majd – gyakorlatilag a bajnokság legkisebb költségvetésű csapataként – évről évre szintet lépett vele.

Pedig a szakértők és a szurkolók jelentős része minden egyes szezonkezdet előtt a kiesés egyik várományosaként könyvelték el őket. „Majd most a helyükre kerülnek” – gondolták, de az Union-lufi csak nem akart kidurranni, sőt egyre terebélyesebb lett.

Fischerrel a piros-fehérek első idényükben a 11. helyen végeztek, majd 2020/21-ben már hetedikek, utána sorrendben ötödikek, 2022/23-ban pedig negyedikek lettek a világ egyik legerősebb ligájában. Ez mind tekintélyesebb nemzetközi kupaszereplést is eredményezett, hiszen előbb a Konferencia-ligában, utána az Európa-ligában, tavaly pedig már a Bajnokok Ligájában mérethették meg magukat. Előbbi két sorozatban nagyszerűen helyt is álltak, az El-ben például egészen a nyolcaddöntőig meneteltek.

Az Union titka a csapat hihetetlen elszántságában, harcos mentalitásában, az ellenfelek számára rendkívül kellemetlen, elsősorban fizikális tényezőkre épülő játékában volt keresendő. Urs Fischer igazi hadvezér volt, aki rendet tartott az öltözőben, de közben mindenkivel szót tudott érteni, emberileg is tökéletesen illett a családias hangulatú és különleges légkörű klub életébe. A berlinieknél soha nem szerepeltek világsztárok, mindenkinek be kellett állnia a sorba és ezt meg is tette. Nem a labdát a fülükön táncoltatva, hanem csúszva-mászva, megalkuvást nem tűrő futballal szerették volna legyőzni riválisaikat.

2023 nyara viszont valóban vízválasztó volt a klub életében, a vezetőség is tudta ugyanis, hogy a Bajnokok Ligája teljesen más kávéház az EKl-hez és az El-hez képest, sztárcsapatokkal kell felvenni a versenyt, a terhelés pedig extrém nagy lesz a korábbi szezonok után.

Tavaly ősszel úgy tűnt, a BL-t preferálja az Union, de mint kiderült, ezzel gajra ment a bajnoki szereplés, egy idő után Urs Fischer teljesen elvesztette a fonalat. Miközben a nemzetközi porondon egy gigaerős csoportban abszolút vállalható meccseket vívtak a későbbi győztes Real Madriddal, a Napolival és a Bragával is, rendre balszerencséjük volt: két döntetlen mellett négyszer is egyetlen góllal maradtak alul, végül az El-folytatásról is lemaradtak.

Közben a Bundesligában egyre nagyobb lett a baj, november közepére az utolsó helyre csúsztak vissza, 14 nyeretlen tétmérkőzést követően pedig kirúgták azt a Fischert, akit három hónappal korábban még az Év edzőjének választottak Németországban.

Schäferék tavalyi idénye majdnem végzetes lett (Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

A folytatás ismert: az idény közben még többször edzőt váltó Union végül nagy mázlival, de bennmaradt az első osztályban, de egyvalami igencsak feltűnő volt: a sok kapott gól és vereség (58, illetve 19).

A nyáron – nem meglepő módon – egy olyan, védekező szemléletű tréner érkezett a kispadra, akinek a fő feladata a játék ismételt stabilizálása volt. A korábbi dán válogatott védő, a 2021 és 2023 között a Mainzot irányító Bo Svensson alkalmasnak is tűnt a szerepre.

A szakember természetesen pontosan tudta, hogy neki sem áll rendelkezésére töméntelen mennyiségű pénz. Nem is elsősorban a játékoskeret cseréjére helyezte a hangsúlyt (bár érkezett néhány jó futballista, például a koreai Dzsong Vujong, a fiatal tehetség, Tom Rothe vagy a dunaszerdahelyi születésű Bénes László), hanem a játékrendszer rendbetételére.

Ennek szellemében az Union visszatért a fischeri gyökerekhez, a biztonságos, kőkemény védekezés és az egyszerű, direkt kontrajáték lett a siker receptje – ha már egyszer ez éveken át annyira bevált. Az együttes, amely 2022/23-ban az akkor bajnok Bayernnel holtversenyben a legkevesebb, 38 gólt kapta, megint extra számokat produkál. Nyolc fordulót követően mindössze 5 kapott gólnál jár, ennél kevesebbet (3) csak a még masszívabb, Willi Orbán és Gulácsi Péter vezette lipcsei védelem könyvelhetett el. Egyetlen vereség (0–1 az 5. játéknapon Mönchengladbachban) csúszott be csupán, és visszatértek a jó öreg egygólos különbségű győzelmek.

A Danilho Doekhi – Kevin Vogt – Diogo Leite vezérelte védelem olykor szinte áthatolhatatlannak tűnik, ebben persze a teljes csapat munkája vastagon benne van, az eddigi nyolc bajnokiból szerencsére csak egyet kihagyó, négyszer a kezdőben helyet kapó Schäfer Andrást is beleértve. A hangulat újra olyan, mint a Fischer-érában, a Stadion An der Alten Förstereiba megint félve érkeznek az ellenfelek, a régi vágású arénát rendre megtöltő 22 ezer ember félelmetes atmoszférát tud teremteni.

Nem kérdés, hogy az Union dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy négy év után először nincs nemzetközi kupakötelezettsége az együttesnek, vagyis lényegében teljes mértékben a Bundesliga-szereplésre koncentrálhatnak Schäferék – szó szerint, hiszen a Német Kupában már nincsenek talpon. Ennek az eredménye, hogy egyelőre a BL-indulást érő negyedik helyen állnak a tabellán, megelőzve többek között a Frankfurtot, a Dortmundot és a Stuttgartot is.

Ma délután azonban az eddigi legkeményebb erőpróba vár Bo Svensson alakulatára, amely az eddigi nyolc bajnokiján 29 gólt szerző Bayern München vendége lesz. Benne van a pakliban egy nagy verés is, ám ha a félelmetes bajor támadó szekciót is meg tudja bénítani az Union, végképp bizonyíthatja, hogy a legerősebb csapatok dolgát is meg tudja keseríteni.

A Bayern–Union találkozót szombaton 15.30-tól élőben közvetítjük az Arena4-en és NET4+-on.