A legkevesebb, amit Mel Gibsonra mondhatunk, az ellentmondásos figura, de ez valójában még kifejezetten pozitív értelmezés : a 2000-es években lehozott antiszemita ámokfutásával tulajdonképpen mindent megtett azért, hogy jóízlésű emberként vállalhatatlannak tartsuk. (Gibson 2006-ban már rendezőként is befutott filmes volt, amikor tökrészegen letartóztatták, hogy aztán videó is készüljön róla, ahogy olyan íveset zsidózzon, hogy arra még Magyarország legszélsőjobbosabb rendezvényein is boldogan csettintenének.)
Értelemszerűen ez sem tesz túl jót egy rendező karrierjének, de ezek után egyre egyértelműbbé vált, hogy Mel Gibson tényleg antiszemita, hiszen több színésztársa is jelezte, hogy hasonló stílusban és tartalommal beszélt velük korábban. A színésznek szinte szerencséje, hogy párhuzamosan súlyos alkoholproblémái voltak, és az összes védhetetlen kijelentését, kemenceszökevényezését be tudta ásni ez alá: „Egy kissé kemény helyzetbe kerültem akkor, ami véget vetett a karrieremnek. Ott ültem egy rendőrautó hátuljában, mondtam valami hülyeséget és feketelistán találtam magam” – idézte fel nemrég az Esquire-nek adott interjúban a 68 éves színész.
Gibsont többek közt a szintén a szerhasználat és a kínos helyzetek minden lépcsőfokát megjárt, mostanra viszont egyfajta mindenki haverjaként önálló intézménnyé vált Robert Downey Jr. próbálta megmenteni azzal, hogy akkor nyújtott neki kezet, amikor talán a legmélyebben volt. Gibson az interjúban kifejtette, rettentő hálás kollégájának, amiért akkor, amikor senki nem állt szóba vele a filmiparban, ő meghívta a 2011-es American Cinematheque Awars díjátadóra, és kitüntetettként azt kérte a jelenlévőktől, bocsássanak meg Mel Gibsonnak.
Robert Downey Jr. beszéde azért is volt fontos, mert ő maga is zsidó származású. Arra kérte akkor Hollywoodot, csatlakozzon hozzá, „bocsássa meg barátomnak a kihágásait, ajánlja fel ugyanazt a tiszta lapot, amelyet nekem adott, és engedje meg számára, hogy szégyen nélkül folytassa nagy és folyamatos hozzájárulását kollektív művészetünkhöz”.
Gibson merésznek és nagylelkűnek nevezte kollégáját, aki kirángatta a karanténból, és azóta bár még mindig nem egyértelműen a felső ligában, de azért igen aktívan tevékenykedhet. Érdekesség, hogy színészként különösebben nem sikerült jól a visszatérés, pedig évente több produkcióban is feltűnik, rendezőként viszont már balhéja előtt is bizonyította, hogy saját és elég markáns stílusa van, ez pedig már a „visszafogadása” után, 2016-ban kristályosodott ki igazán, amikor megrendezte az egész évtized egyik legjobb filmjét, A fegyvertelen katonát. A hetednapi adventista háborús hős története nemcsak közönségsikert ért el, de a Mel Gibsonnak való látványos megbocsátás jele is volt, amikor jelölték érte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díja és Golden Globe-ra is.
De valahol még mindig érthetetlen, hogyan jutott vissza Mel Gibson a köz kegyeibe, különösen akkor, ha figyelembe veszünk más emlékezetes, hasonló eseteket. Így például J.K. Rowlingét, akitől a transzneműekkel kapcsolatos kijelentései miatt rajongótábora egy része elfordult, egyébként pedig éppen igyekeznek őt elválasztani valahogy az általa teremtett Harry Potter-univerzumról – mind az olvasói, hogy nyugodt lelkiismerettel maradhassanak olvasók, mind a befektetők, hogy a bojkottja ne járjon súlyos anyagi veszteségekkel.
Ehhez képest Mel Gibsonnak mintha kifejezetten meg akartak volna bocsátani annak érdekében, hogy Hollywoodban egy igazán hollywoodi történet születhessen a furcsa, problémás, de megtért bűnös figuráról. Ha úgy vesszük, akkor ezt sikerült is összehozni.
