Van egy film, ami Drew Barrymore és Steven Spielberg életét is megváltoztatta

A People magazin szúrta ki, hogy egy New York-i filmes rendezvényen Drew Barrymore és Steven Spielberg megjelentek egy kerekasztal-beszélgetésen. Barrymore hozta fel, hogy melyik munkája változtatta meg az életét. „Azt gondolom, az E.T.-re vagyok a legbüszkébb, mert az változtatta meg az életem. Kétség sem fér hozzá. Az életemben minden abból következett, hogy egyetlen emberi lény hitt bennem, és megpróbálok minden egyes nap méltó lenni ehhez”. A 49 éves színésznő egyébként hat éves volt, amikor szerepelt a filmben.

A rendező erre megjegyezte, hogy „az én életemet is megváltoztatta. Egészen addig – ’81-ig, ’82-ig – csak filmeket készítettem. Ez volt az életem. A megszállottja voltam a történetmesélésnek, de az E.T. miatt életemben először apává akartam válni. Soha nem is gondoltam erre addig”. Alaposan belegondolhatott, mert aztán hét gyereke lett.

E.T.: Egy bűbájos és egy undi lény találkozása

A beszélgetés folyamán Spielberg azt is elmondta, hogy ezt a filmet amúgy valószínűleg minden más munkájánál többször látta, mert mindegyik gyerekével megnézte. (Azóta persze felnőttek, a legfiatalabb 28, a legidősebb 48 éves.) „Hét gyerekem van és hat unokám. Megmutattam mindegyik gyerekemnek és több unokámnak. Néhányan közülük még mindig túl fiatalok hozzá, mert mindig aggódom, hogy félni fognak E.T.-től, és szeretném, ha tudnák, hogy mire számítsanak, mielőtt szembesülnek vele.”