Az angol futballban fennálló rengeteg rivalizálás közül az egyik legkülönlegesebb a West Ham United és a Tottenham szembenállása. Ma este a csapatok a London Stadiumban csapnak össze, és a hazai táborból vélhetően vécépapírtekercsek is repülnek majd a pályára.
Vajon melyik klub a West Ham United leggyűlöltebb ellensége? No és mi a helyzet a Tottenham Hotspurrel? A válasz elég egyértelmű mindkét fél részéről: a Kalapácsosok legnagyobb riválisa a Millwall (ezt a korábban honlapunkon is értékelt huligánfilm-sorozatból, a Green Streetből is megtudhattuk), a Spursnél pedig az Arsenal van elsősorban a célkeresztben.
Miért van az mégis, hogy a WHU és a Tottenham drukkerei ki nem állhatják egymást?
Elintézhetnénk a dolgot azzal is, hogy a földrajzi közelség miatt, hiszen két londoni együttesről van szó. Ez azonban nem annyira releváns, egyrészt mert rengeteg jegyzett fővárosi csapat létezik Angliában (jelenleg csak a Premier League-ben hetet találunk), másrészt a West Ham kelet-, a Spurs pedig észak-londoni klub.
Ugyanakkor már a gyökereikből is eredeztethető némi ellenszenv egymás iránt, ami a mai napig egyfajta társadalmi különbözőségre és abból adódó komplexusokra utal: a Kalapácsosok ugyanis hagyományosan munkáscsapatnak számítanak, annak idején, az alapítást követően konkrétan hajógyári melósok alkották az együttest, és maga a kalapács mint jelkép is erre a vonalra utal. A Spurst viszont London jóval elegánsabb, jómódúbb részén, Tottenhamben hívták életre gimnazisták, akik egyébként a Hotspur Cricket Club tagjai voltak. Az is szimbolikus, hogy minderre egy templomban került sor. A Spurs az angol futballtörténelem során mindig is jóval gazdagabbnak és ebből adódóan sikeresebbnek is számított, és ez egyfajta kisebbségi érzést váltott ki a Hammers híveiből.
A gyűlölködés tehát elsősorban a West Ham szurkolóitól eredt, de nem lehet azt mondani, hogy a Spurs drukkerei ne vették volna fel a kesztyűt: a 70-es, 80-as években a két együttes huligáncsoportjai rendszeresek voltak a nagy balhék, így ezeken a meccseken többnyire 3-400 rendőrnek kellett jelen lennie, de még így is elkerülhetetlenek voltak az incidensek. Az angol futballstadionokban bevezetett szigorú intézkedések és reformok következtében a 90-es évektől kezdve az erőszakos cselekmények száma csökkent, de azért akadt néhány olyan esemény, amely tovább fokozta a konfliktust a két londoni klub között.
Ilyen volt a Premier League 2005/2006-os idényének záró fordulója, amelyben a Tottenham és az Arsenal vívott kiélezett harcot a negyedik, vagyis utolsó Bajnokok Ligája-helyért. Hogy hogy jött a képbe a West Ham? Nos úgy, hogy a Spursnek éppen a Kalapácsosok akkori otthonában, az Upton Parkban kellett volna nyerniük, hiszen az várható volt, hogy az Ágyúsok odahaza hozzák a kötelező győzelmet a Wigan ellen.
A sorsdöntő meccs előtti éjszaka a Tottenham a Canary Wharf Hotelben szállt meg, ahol lasagne és bolognai spagetti volt a vacsora. Ez lett a társaság veszte, hiszen gyakorlatilag a teljes kezdőcsapat olyan szintű gyomorrontást kapott, hogy végighányta az éjszakát, a vécén ülve… Mivel a többség egy percet nem tudott aludni, a klub a WHU elleni mérkőzés elhalasztását kérte, de a szövetség világosan jelezte, hogy erre nincs lehetőség. A gyenge erőállapotban lévő vendégek ezek után csak lézengtek a pályán, 2–1-re kikaptak a Kalapácsosoktól, akiknek egyébként nem osztott, nem szorzott már a találkozó.
Mivel az Arsenal győzött, így elúszott a BL-indulás a Spursnek, ráadásul az ősi rivális lett a befutó velük szemben, ami különösen fájó volt a számukra. Közvetlen módon természetesen a West Ham nem játszott szerepet az esetben, legalábbis nem tudunk róla, hogy ők mérgezték volna meg az ételt, de az Upton Park közönsége több mint kárörvendve ünnepelt a lefújás után. Sőt, a különös szezonzárót azóta sem felejtették el a Hammers drukkerei, akik a mai napig előszeretettel hajigálnak a gyepre vécépapírtekercseket, amikor a Tottenhammel találkoznak. (Nagy valószínűséggel este is látunk majd párat.)
Szintén komoly feszültséget okozott a két klub között a londoni Olimpiai Stadion ügye. A 2012-es nyári ötkarikás játékokra felhúzott létesítmény utólagos hasznosítására ugyanis mindkét csapat pályázott, 2010-ben már világossá vált, hogy kettejük közül kerül ki a győztes. Végül az Olympic Park Legacy nevű cég a Kalapácsosok mellett döntött, amibe a Spursnél egy darabig nem igazán akartak belenyugodni. Pereskedés kezdődött, de aztán az észak-londoniak úgy döntöttek, inkább felépítik saját arénájukat, amely 2019 áprilisában meg is nyitotta a kapuit. Ettől függetlenül ez egy fájó történet, hiszen a Spursnek így mintegy 1,2 milliárd fontot kellett költeniük az új létesítményre, miközben a West Ham úgy bérelheti jó kondíciókkal az Olimpiai Stadiont, hogy annak idején az aréna „futballkompatibilissé” tételének nagyjából 160 millió fontos költségéből mindössze 15 milliót kellett kifizetnie.
A West Ham szurkolói részéről tapasztalt ellenérzések több olyan múltbeli átigazolásból is fakadnak, amikor az egyik kedvencüket happolta el a Tottenham. Ilyen volt például Michael Carrick és Jermain Defoe 2004-es, illetve Scott Parker 2011-es szerződtetése, amelyek egyaránt alaposan felbosszantották a Hammers fanatikusait.
Kedd este jöhet tehát egy vélhetően feszült hangulatú, a szokásos buborékok mellett vécépapírdarabkákkal is tarkított rangadó a Premier League-ben, ráadásul a tét sem lesz kicsi, hiszen mindkét együttes a nemzetközi kupaszereplésre hajt.
Premier League, 31. forduló
West Ham United-Tottenham Hotspur, London Stadium, 21.15 (Match4, élő)
Vezeti: John Brooks
