Olimpiai év ide vagy oda, Párizs után sem állt meg az élet a nemzetközi vízilabdában. Mi, magyarok persze kicsit csalódottak vagyunk azok után, hogy férfi és női válogatottunk is lemaradt a dobogóról, de az ötkarikás játékokon látottak megerősítették a sportágért rajongókban azt a gondolatot, hogy eljött az ideje – a fiúknál legalábbis – az újabb generációváltásnak. Szükség van a frissítésre, kell hogy jöjjenek a fiatalok, és éppen ezért nagyobb figyelmet fordítunk most a különböző utánpótlás-eseményekre.
Bő egy évvel ezelőtt büszkén tudósítottam az Otopeniben megrendezett U20-as férfi világbajnokságról, ahol a magyar srácok imponáló teljesítménnyel végeztek az élen. Az ott szerepelt játékosok jelentős része az idei, horvátországi felnőtt Európa-bajnokságon is megmutathatta a tudását, és abszolút helyt is álltak, hiszen a megfiatalított magyar együttes az elődöntőig menetelt. Azóta is jönnek az eredmények, például a Buenos Aires-i U18-as vb-n, ahol szintén aranyat szereztünk, ezen a héten pedig Burgaszban, az U19-es Eb-n volt jelenése a legjobb magyar fiataloknak.
Burgasz, azaz Bulgária – vajon mi közük lehet a vízilabdához? Nos, a kérdés jogos, bár a némileg idősebbek azért emlékezhetnek rá, hogy a felnőtt válogatottjuk a 70-es, 80-as években rendszeresen ott volt a világversenyeken, igaz, éremközelben sosem volt.
A Fekete-tenger partján található település az ország negyedik legnagyobb városa. Annak idején a magyarok egyik kedvenc nyári úticélja volt, különvonatok egész sora járt Burgaszba, az odáig vezető úton pedig sorjáztak a magyar rendszámú Trabantok, Wartburgok és Ladák… Ezzel kapcsolatban persze az emberekben olyan emlékek élnek, hogy erősen szocialista típusú szállodákban és éttermekben jártak arrafelé, de ma már a város arculata erősen megváltozott.
Burgasz ugyan ma is tele van ronda lakótelepekkel, de a tengerparton és környékén gombamód szaporodnak a minőségi szállodák, kezd hasonlítani a terep egy Földközi-tengeri üdülőhelyhez. A bolgár életszínvonal ugyan még elmarad a miénktől, de hatalmas különbségek már nincsenek, és ha a tendenciákat nézzük, könnyen utolérhetnek minket – no de ez egy másik történet.
Vissza a pólóhoz: kellemes meglepetésre az U19-es Európa-bajnokságra érkezve egy pazar, minden igényt kielégítő helyszín fogadott. A Park Arena OZK vadonatúj, ultramodern létesítmény, olyan uszoda, melyet a világ bármely részén elfogadnának. Most hagyjuk, hogy milyen körülmények között épült fel, hiszen a bolgár politikai élet sem a makulátlanságáról híres, de ezeken a hasábokon még véletlenül sem akarok korrupciós nyomozóként feltűnni, amúgy sincs közünk ehhez a részéhez.
A bolgárok nem feltétlenül a gigantikus vendégszeretetükről híresek. Sokszor nem köszönnek, alig mosolyognak, elvétve beszélnek angolul, időnként kifejezetten barátságtalannak tűnnek, de azért természetesen a szervező csapatban akadtak jó fejek is. A szervezés is nagyjából rendben volt, az jutott eszembe, hogy ennek a korosztályos Eb-nek a tapasztalataival a jövőben akár egy felnőtt világverseny megrendezésén is elgondolkodhatnának – talán gondolkodnak is.
Ha a szakmai részét nézzük, hatalmas szenzációk természetesen itt sem történtek, de felötlött bennem valami, ami talán első hallásra meglepő lesz majd. Ha valaki esetleg már olvasott tőlem hasonló cikkeket, bizonyára tudja, hogy hosszú évek óta dolgozom az Európai Úszószövetségnek is – elsősorban vízilabda-eseményeken. A stream platformjukon közvetítek meccseket angolul, ebben a szerepben tehát semlegesnek kell maradnom, nincs szurkolás a magyar csapatoknak.
Nos, azon vettem észre magam, hogy sokszor szórakoztatóbbnak találom az úgynevezett második vonal (Divízió 2) mérkőzéseit, mint a nagy pólónemzetekéit. Kétségtelen tény, hogy a magyar, spanyol, olasz, szerb, horvát, görög és még a montenegrói együttes is teljesen más dimenziót képvisel, mint a többiek, de az is feltűnő, hogy ezek a gárdák olykor kioltják egymást. Túl szoros a védekezés, túl sok a fizikalitás, kevesebb a látványos megoldás, mert annyira közel vannak egymáshoz, hogy tényleg legtöbbször nüanszok döntenek közöttük.
Eközben például egy bolgár–cseh divízió kettes rangadón, ahol egyébként őrületes szurkolás és hangulat volt, potyogtak a gólok, villogtak a technikásabb játékosok, ami nem csoda: ezek az alacsonyabban rangsorolt válogatottak nem rendelkeznek olyan erővel, állóképességgel, mint a legjobbak, nincs olyan fegyelmezett és szoros védekezés, így akár csavargólok is nagy számban születhetnek meg. Több az esemény, na… Valahogy úgy lehet ez, mint mondjuk egy foci-Eb-n vagy vébén, ahol két gigász afféle status quo-helyzetet teremt, nem tudnak egymással mit kezdeni, kevesebbet kockáztatnak, így nem lesz szórakoztató a csatájuk.
Ami az eredményeket illeti, ismét bebizonyosodott, hogy teljesen felesleges előre jósolgatni. A magyar utánpótláscsapatok sikert sikerre halmoztak az elmúlt időszak világversenyein, az idén a Buenos Airesben U18-as vb-aranyat szerző együttesből többen is ott voltak a keretben, de hiába volt biztató az indulás, az elődöntőbe jutást követően mindkét meccsünket elveszítettük, így csak negyedikek lettünk.
A legtöbben szerb diadalt vártak Burgaszban, egyrészt mert az ezt megelőző négy U19-es Eb-ből hármat húztak be, másrészt úgy tűnt, bombaformában vannak: a torna előtti héten Szegeden úgy nyerték meg az utolsó felkészülési viadalt, hogy minket tízgólos különbséggel páholtak el, majd az Európa-bajnokságon letaroltak mindenkit a csoportkörben, szinte vörös szőnyegen masíroztak ne a negyeddöntőbe.
Ezek után aztán „természetesen” elhasaltak az addig nulla ponttal gazdagodó, playoffra kényszerülő és ott a hollandokat csak ötöspárbajban felülmúló Montenegróval szemben. Akik utána döntőt is játszottak, méghozzá azokkal a horvátokkal, akiket a nyitányon még legyőztünk. Végül Horvátország nyerte meg az aranyérmet, büntetőpárbajt követően.
Visszatérve a magyarokra: voltak jó meccseink, akadtak jó teljesítmények is, Leinweber Olivér klasszisként teljesített, de hogy a következő években ki és mikor tud majd beépülni a nagyválogatottba, egyelőre nehéz megjósolni.
