Will Poulter a neve alapján talán kevéssé beazonosítható, jellegzetes arcáról és szemöldökéről viszont sokkal inkább. Poulter mégsem egy karakteres szemöldök csupán, annál sokkal, sokkal több (és amúgy is utálja, ha a külseje alapján ítélik meg). Egy olyan színész, aki a vígjátéktól elkezdve a drámán, thrilleren, kalandfilmeket át a horrorig, bármely stílusban meg tudta mutatni, milyen baromi tehetséges valójában, és hol van még a vége?
A 31 éves színész London Hammersmith negyedében született, két lány- és egy fiútestvére van, édesapja, Neil Poulter kardiológusprofesszor, édesanyja, Caroline Poulter nővér, aki Kenyában nőtt fel Will nagyapjával, aki vadőrként dolgozott, és a Masai Mara Nemzeti Rezervátum megóvására tette fel az életét. Feltehetően a felmenők élete is tartogatna érdekességeket, most azonban térjünk vissza Poulterre, akiről bőven van még mit mondani. Gyerekkorában drámaiskolába járt, érdekelte a színészet, de annyira nem, hogy igazán komolyan gondolkodjon benne. 2007-ben azonban kapott egy kis lökést az egyik tanárától, aki elküldte őt egy castingra, amelyen elég jól teljesített ahhoz, hogy megkapja a főszerepet a Rémbo fia című kalandfilmben. Utána jött a Narnia krónikái – a Hajnalvándor útja 2011-ben, és innentől nem volt megállás: Poulter karrierje visszafordíthatatlanul elindult felfelé.
2013-ban szerepelt a Családi üzelmekben Jennifer Aniston, Jason Sudeikis és Emma Roberts oldalán (ebből a filmből született pár klasszikus mém Poulter arcával), egy évvel később az Útvesztőben, majd ugyanebben az évben (2014) elnyerte a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) Feltörekvő Csillagok-díját. Ezt követően megkapta Jim Bridgert szerepét a 2015-ös A Visszatérő című filmben, amiért Leonardo DiCaprio végre Oscart nyert, aztán 2018-ban játszott egy egészen újító, interaktív Black Mirror epizódban, a Bandersnachtben. Ebben a nézők dönthettek a történet alakulásáról, Poulter Colint, az egyik játékfejlesztőt alakította benne, és egészen más karaktert hozott, mint addig. A sötét sci-fi után egy misztikus horror-thrillerben kapott szerepet (bár a fene se tudja, pontosan milyen műfajú film a Fehér éjszakák), majd egy gyilkossági ügyben nyomozott a Miért nem szóltak Evansnek? című Agatha Christie regényadaptációban, amelyet egyébként nálunk is megtekinthet szombaton, 22:15-től a TV4-en.
Ahogy az a színészekre gyakran jellemző, ő is szokott szinkronizálni, legutóbb a Dark pictures: Little Hope című számítógépes játékban szinkronizálta a főkaraktert, Andrew-t, aki azért néz ki úgy, mint ő, mert a karakterhez az ő saját külsejét és mozgását használták, Poulter szórakoztató, kreatív kihívásként emlékszik vissza a munkára.
Viszont nemcsak a megszokott módon tud beszélni a szájával, a színész híres arról, hogy számos akcentusban képes megnyilvánulni, az amerikai akcentust például már olyan jól hozza, hogy nem lehet megállapítani, hogy eredetileg brit. A beszéden kívül egyébként a rap-ének műfajban is elég szórakoztató, erre akkor csodálkozhattak rá a nézők először, amikor a Családi üzelmekben előadta ezt:
Poulter sokoldalúságát bizonyítja, hogy a színészet mellett producerként is tevékenykedik, alapított egy produkciós céget, sőt, a School of Comedy című sorozat 5 részében íróként is közreműködött, nemcsak játszott benne. Ezeken felül jótékonysági szervezeteket támogat, kiáll a környezetvédelem mellett, és felhívja a figyelmet a fenntarthatóság és a mentális egészség fontosságára, az Instáját is főként ezeknek a kérdéseknek szenteli. Azt mondja, hírnevét leginkább arra szeretné használni, hogy a társadalom számára hasznos feladatokban szerepet vállalhasson.
Erre használta ki azt a szerencsés véletlent is, amely szerint megszólalásig hasonlít a Toy Story – Játékháború első részében feltűnő kis genyó játékkínzóra, Sid-re, ezt több fórumon is felrótták már neki. Ezért egyik Halloweenkor beöltözött a karakternek, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok közötti iskolai és egyéb zaklatásokra (Amerikában az októbert ennek a témának szentelik). Megmozdulásának ezenkívül lett egy meglepő hozadéka is: egyszer Los Angelesben egy férfi megállította a színészt az utcán, és nekiszegezte a kérdést, hogy „ugye te játszol a Toy Storyban?”, mire Poulter csak annyit válaszolt, hogy „dehát az egy animációs film”. Nem tudni, hogy a férfi elfogadta-e az érvelést, de ha mégsem, akkor az talán meggyőzné, hogy a színész két éves volt, amikor a rajzfilm elkészült, és külsejében akármennyire is hasonlít Sidre, azért mégiscsak egy emberi lény.
