Winona Ryder generációk nagy színésznője, mégis, 51 évesen is képes ugyanolyan naiv bájt sugározni, mint három évtizeddel ezelőtt. Legközelebb október 13-án, este láthatják nálunk, a Végállomás: esküvő című filmben, ami elég fontos darabja a pályafutásának.
Mindent elért, amiről egy színésznő a kilencvenes években álmodhatott: folyamatosan dolgozott, képességeit nagyra tartotta a kritika, érdekes főszerepeket játszott, és mindenki vagy rá akart hasonlítani, vagy valaki olyannal szeretett volna együtt lenni, mint ő. Egy kicsit kívülállónak tűnt, egy kicsit lázadónak, valahogy sosem kapott olyan szerepet, amelyben minden rendben lenne benne vagy körülötte.
Ő maga sem kifejezetten unalmas háttérrel indult a világba: szülei írók-szerkesztők, keresztapja Timothy Leary, a második keresztnevét, a Laurát Aldous Huxley felesége után kapta, mert vele is nagyon jóban volt a család (csakúgy, mint Allen Ginsberggel és Philip K. Dickkel). Az első keresztnevét első otthonukról, a minnesotai Winonáról kapta – talán ő jobban járt,mint az öccse, Urie, akit Gagarinról neveztek el.
Hét éves volt, amikor 1978-ban a családja egy kaliforniai kommunába költözött, amelyben nemhogy tévé, de áram sem volt. Rá is kapott az olvasásra, imádta a Zabhegyezőt. Három évvel később költöztek Petalumába, ahol már átlagos körülmények között éltek, Rydert (akkor még Horowitz) piszkálták az iskolában, ő pedig egyre határozottabban kezdett érdeklődni a színészet iránt. 1986-ig kellett várnia az első komolyabb szerepére (Lucas), amelyben Tim Burton meglátta, és egyből eldöntötte, hogy szerepeltetni fogja a Beetlejuice-ban. Jó ötlet volt, nagy siker lett, de a gimiben ettől még tovább piszkálták, csak most már kreatívabban.
Rettentően sok lenne felsorolni, mi mindenben játszott az ezt követő években, legyen elég, kikkel: Kiefer Sutherland, Robert Downey, Christian Slater – és persze Johnny Depp, akivel az Ollókezű Edward forgatásán már egy pár voltak. A kilencvenes évek kétségtelenül az ő ideje volt, független filmekben (mint Jim Jarmusch Éjszaka a Földönje) és nagy költségvetésű produkciókban (mint Coppola Drakulája), és kosztümösökben is (Az ártatlanság kora, rendezte: Martin Scorsese). Persze, voltak sikertelen filmjei is, de mindenhol ott volt (még egy Soul Asylum-klipben is, amikor David Pirnerrel járt), neki köszönhetően rendezhette meg Ben Stiller a Nyakunkon az életet – mert ha ő nem nyomja, a kutya sem adott volna rá pénzt.
Abban is dicsérték, a Kisasszonyokban is – a végtelenségig sorolhatnánk sikereit, de talán felesleges: a kétezres évek úgy érték, hogy mindenki méltatta színészi képességeit, őszintének ható játékát, érzékeny kisugárzását. A kilencvenes évek legvégén, 1999-ben jött ki az Észvesztő, amely saját bevallása szerint is élete egyik legfontosabb projektje volt; a Susanna Kaysen önéletrajzi könyve alapján írt filmben főszereplőként és producerként is közreműködött, de az nem őt emelte a hollywoodi mennyekbe, hanem a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart bezsebelő Angelia Jolie-t.
A kétezres évekre minden megváltozott: az Ősz New Yorkban a pénztárnál sikeres volt, a kritika nem szerette. A Sátáni játszma viszont a mozikban is megbukott (utóbb úgy értékelte, az apáca szerepe érdekes kihívás volt, és legalább elmondhatja magáról, hogy thrillerben is játszott). A filmes nehézségekhez hozzájöttek a magánéletiek: 2001 decemberében bolti lopásért tartóztatták le, egy luxusáruházból próbált megfújni 5500 dollárnyi holmit (ez ma 3,4 millió forintnak felelne meg), ruhákat és kiegészítőket. Végül nagy értékű lopás és bolti lopás miatt büntették meg, három év próbaidőre, 480 órányi közmunkára, 3700 dollár büntetésre, és 6355 dollár kártalanításra ítélték (tehát ez utóbbit az áruháznak fizette). Eleinte azért is elő akarták venni, mert kábítószer hatása alatt állt, aztán kiderült, hogy egy, az eset után bevont engedélyű orvos írt fel számára fájdalomcsillapítót és kedélyjavítót. Ryder pszichológushoz és elterelésre járt, később pedig úgy emlékezett vissza az esetre, hogy az életének egy különösen nehéz szakaszában történt.
Pedig az igazából ez után következett. Egyrészt, mert a lopás után a rendezők nem tudták szerződtetni, a filmek finanszírozói egyszerűen nem akarták vállalni a kockázatot. Elengedte a dolgot, tartott pár év szünetet. Másrészt, mint a Forbes kiváló korábbi cikke is írja, amikor visszatért volna, már pont kiöregedett – hollywoodi szemmel – a női főszerepekből. 2006-ban 35 éves volt, és akkoriban még nemigen voltak megfelelő, érdekes és kiadó karakterek az ő kategóriájában. Ha mégis lettek volna, azokat fiatalabb színésznők játszották, akár idősebbnek mondva őket, vagy nyíltan vállalva, hogy igen, most egy 21 éves színésznő fogja egy 37 éves színész szerelmi partnerét megformálni, és ebben ám semmi furcsa nincsen – ld. Jennifer Lawrence-t és Bradley Coopert a Napos oldalban. Szóval valószínűleg a nagyobb dobások ezután nem a bűnügyi szál miatt hiányoztak, egyszerűen senkinek sem voltak érdekes ötletei ilyen korú nőkről, ami hozzá is eljutott volna, és lett volna, aki ad rá pénzt.
Eltűnni persze nem tűnt el: évente jött ki filmje, mellékszerepei közt kifejezetten jók is voltak (Fekete hattyú) de számos sorozatban is szerepelt, míg végül 2016-ban visszatért a reflektorfénybe a Stranger Things című sorozattal. A nagy szünet utáni első főszerepe pedig a Végállomás: esküvő, amelyben Keanu Reevesszel játszanak kelletlen, ám annál szórakoztatóbb esküvői vendégeket. Ez volt az első főszerepe a 2000-es, elég rossz Sátáni játszma óta.
Végállomás: esküvő – október 13-án, pénteken, 21:55-kor, a FILM4-en!
