Két szezon alatt hat címet, köztük az idei katari bajnokságot és kupát is megnyerte Xavi Hernandez az Al-Szadd élén, szerződésében benne van, hogy ha volt klubja szólítja, bármikor felállhat, mégsem hívta az új elnök, derül ki az interjúból, amit csütörtökön adott a 41 éves edző a spanyol médiának.
Xavi gyerekfocis táborának idei megnyitóján nyilatkozott, és igen érdekes dolgokat árult el. Azt már múlt héten elmondta, kétszer utasította vissza a Barcelona kispadját a közelmúltban, ám kiderült, idén egyszer sem: Joan Laporta elnök keresztülnézett rajta a csapat edzőjének kiválasztásánál.Inkább meghagyta azt a Ronald Koemant, akivel egész szezonon át esett-kelt a Barca. Egy Spanyol Kupát ugyan véres verejtékkel összehozott, de a bajnokságot az utolsó öt meccsen úgy bukta el, hogy csak kiesés ellen küzdő vagy középcsapatokat kellett volna megvernie. Egyet sikerült, az utolsó, már tét nélküli meccsen.
Xavi épp a bajnokság zárása utáni napokban tért haza Barcelonába, minden adott volt, hogy leüljenek vele tárgyalni, de ez nem történt meg. Pedig, mint felfedte, ő a klub rendelkezésére állt volna, sőt, állna most is.
“Én mindig elérhető vagyok, de a klub úgy döntött, hogy Koemannal folytatja, és én a legjobbakat kívánom neki. Az elmúlt négy hónapban semmiféle kontaktom nem volt Laportával vagy a vezetőséggel. Nem tudom, mikor jön el a pillanat, de egy álom válna valóra, ha visszatérhetnék a Barcához. Nem sietek, de remélem, megtörténik”
-mondta csütörtökön Xavi, akiről van, aki úgy tartja, azért nem rúgott labdába, mert még csak két éve edző, ráadásul nem topligás vagy európai egyesületnél, hanem a Közel-Keleten. Szerinte ez nem lehet indok a mellőzésére.
“Megértem, hogy egyesek úgy gondolják, nem állok készen, de világossá szeretném tenni, igenis készen állok. Ismerem a klubot, a környezetet, profi szinten edzősködöm, nem gyerekekkel, felkészültnek érzem magam. Guardiolát és Zidane-t is kritizálták, mielőtt megkapták a Barcát, illetve a Madridot. De Koeman az edző, és ezt tiszteletben kell tartani. Nem akarom, hogy ebből állandó vita legyen”
-próbálta rövidre zárni az edzőkérdést Xavi, de példáival nehezen lehetne vitatkozni. Guardiola a Barca B-t, Zidane a Real B-t edzette egy szezonon át, mielőtt megkapta a nagycsapatot, amivel azonnal sikert sikerre halmozott.
Xavinak ráadásul az az ász is ott van a zsebében, ismeri a jelenlegi Barca-keret legmeghatározóbb futballistáit, ugyanis Ter Stegennel, Piquével, Busquetsszel, Sergi Robertóval, Jordi Albával és persze Messivel még együtt játszott 2015-ös távozásáig. Vagy talán szándékosan nem akarja őket irányítani? Aligha.
“Előny lenne, ha velük dolgozhatnék. Az Al-Szaddnál olyan embereket edzek, akikkel játszottam, és ez segít, mert jól ismerem őket. Ki ne akarná edzeni Messit? Ki ne akarna egy olyan adut, mint ő, aki egy tizedmásodperc alatt megváltoztathat egy meccset? Fizikailag még mindig jó karban van. Még mindig ő a legjobb. Hatalmas megtiszteltetés lenne Messit edzeni”
-felelte Xavi a közös projektjüket firtató kérdésre.
Vagyis látszólag minden megvan, amit egy Barcelona-edzőtől kívánni lehet, mégsem merült fel még csak random ötlet szinten sem a visszahívása. Az általa elmondottak után ennek egy oka van: Xavi az egyik vesztes elnökjelölt, Victor Font embere volt a márciusi választásokon. Nem kampányolt látványosan, sőt inkább sehogy se a legyőzött mellett, a nyertes, Laporta viszont így sem áll vele szóba.
Az elnök maga mondta a bajnoki kudarc után, hogy egy korszak véget ért a Barcelonánál, és indul az újjáépítés, ám nagyon úgy tűnik, épp ő akadályozza meg a revolúciót azzal, hogy a bukott edző, Koeman uralkodását meghosszabbította.