Zaccházán nincs himnusz

Ritkán veregetik vállon az MLSZ vezetőit, sokkal gyakoribb, amikor mosdatlan szájú drukkerek teli torokból szidják a szövetség tisztségviselőit. Most én dicséretet zengenék Csányi Sándor elnök és vele gondolkodó társai felé.

Szívből örülők, hogy a himnuszt nem engedélyezik bajnoki mérkőzések előtt, és most már csak a nemzeti tizenegy és a korosztályos válogatottak találkozói előtt hangozhatnak el Erkel Ferenc fenséges dallamai és Kölcsey Ferenc felemelő, csodás gondolatai. Megértem a Zaccháza – Csukló, futottak még osztályú meccs játékosainak, vezetőinek elkeseredését, de szabály, az szabály: számukra nincs több himnusz. Tudom, most a zaccházi szurkolók, mind a tizenöten, beadványokat, főhivatalokhoz intézett leveleket firkantgatnak, de nincs kibúvó a rendelkezés alól.

Komolyra fordítva a mondandómat: egy szerencsétlenül elharapódzott, de nem rossz szándékú szokás ellen emelte fel végre a szavát az MLSZ. Némi fáziskéséssel felismerte, hogy a himnusz méltóságának, ünnepi mivoltának, csak árt, ha szüntelenül csépelik, arra méltatlan helyeken is.

Callum Styles (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

Másik témám a honosítás. Lépten-nyomon olvasom-hallom: ebben és ebben a sportágban ismét honosítunk, újfent kapacitálunk külföldi játékosokat. A labdarúgásunk e tekintetben különösen aktív. Most Rossi kapitány újabb neveket dobott be, akikből tervei szerint hamarosan magyar válogatott lesz. Nem vagyok szemellenzős és bezárkózó sem, elfogadom, hogy vannak valóban értékes, arra méltó focisták, akik tényleg erősségei lehetnek a válogatottnak, de a jelöltek, jelentkezők többsége azért nem ilyen. Ráadásul szeretném azt hinni, hogy a szakvezetés vágya nemcsak a játékosok egzisztenciális, karrierépítési vágyával, hanem érzelmi kötődéssel is találkozik. A gyors átigazolás általában a pillanat bűvészete, kétségbeesett foldozgatás. Csapatépítés helyett krónikus, azonnali megfelelési és eredményvágy. Meggyőződésem: a sportban a napról napra élés az eredménytelenség garanciája.

Nem Marco Rossi ellen hadakozom, tisztelem, amióta Magyarországra került. A Honvédnál végzett munkája előtt kalapot emelek. Bajnokcsapatot csinált, őszinte ember, megfellebbezhetetlen a szakértelme, ráadásul nekem különösen rokonszenves a latinos temperamentuma, tántoríthatatlan sikeréhsége.

Most azonban tévúton jár.

A honosítással egyrészt bezárja az ajtót a hazai bajnokság tehetségei, illetve a külföldi profi klubokban egyre nívósabban teljesítő játékosaink előtt. Másrészt olyan 28-30 éves labdarúgók piaci értékét emeli meg, akiket inkább a helyükön kellene kezelnünk, semmint kijuttatnunk a nemzetközi színtérre.