Zárul az NFL alapszakasza

Vasárnap este véget ér a profi amerikaifutball-liga alapszakasza, a 18. forduló utolsó játéknapjáról szokás szerint öt mérkőzést közvetítünk.

A lebonyolítás értelmében ilyenkor már csak csoportrangadókat rendeznek, a 19.00-kor kezdődő összecsapások közül az ARENA4-en a Tampa Bay Buccaneers és a New Orleans Saints mérkőzését közvetítjük élőben. A házigazda floridai gárda számára egyszerű a képlet: ha nyer, bejut a rájátszásba. Erre jó esélye is van, hiszen a Saints szezonját gyakorlatilag végigkísérték a sérülések, és az idény végére szinte elfogyott a gárda, amelyben a csere irányító Spencer Rattler áll majd ezúttal is a center mögött.

A meccs másik nagy kérdése, hogy Mike Evans, a Buccaneers veterán elkapója beállítja-e a legendás Jerry Rice NFL-rekordját: a 31 éves WR-nek 85 yardra van szüksége ahhoz, hogy sorozatban a 11. szezonjában is elérje az 1000 yardot.

A találkozó kommentátora Kerek István lesz, szakértőként Czirók Mártont hallhatják majd a nézők, míg ezzel a találkozóval egy időben a csoport másik mérkőzése, az Atlanta Falcons–Carolina Panthers összecsapás követhető a NET4+-on. Itt a Falcons akkor juthat be a rájátszásba, ha nyer, és közben a Buccaneers kikap.

Ezt követően, 22.25-kor jön a Denver Broncos és a címvédő Kansas City Chiefs összecsapása. A bajnok már biztosan első helyen végez az Amerikai főcsoportban, így gyakorlatilag cserecsapattal áll majd ki az összecsapásra, amelyen a házigazda Broncos ha nyer, akkor 2015 óta először bejut a playoffba.

A Chiefs – amelyben Patrick Mahomes helyett Carson Wentz irányít majd – már így is klubrekordot jelentő 15 győzelmet aratott az alapszakaszban, egy újabb győzelemmel pedig beállítaná a New England Patriots 2007-es NFL-rekordját, igaz, akkor még egy meccsel kevesebbet játszottak, és a Pats akkor százszázalékos mérleggel zárt.

A meccs kommentátora Kun Zsolt, szakértője Kovács Sándor lesz, míg a NET4+ oldalán a New York Jets–Miami Dolphins találkozót lehet nézni. Itt a Dolphinsnak győznie kell, és bizakodnia a Broncos vereségében.

A hajnali összecsapáson a szezon egyik legnagyobb rangadóját rendezik, amelyen a Detroit Lions a Minnesota Vikingst fogadja. A playoffban mindkét együttessel találkozhatunk majd, ugyanakkor ennek az összecsapásnak is hatalmas tétje van, ugyanis a győztes megnyeri a divíziót és a Nemzeti főcsoportot is, amellyel megszerzi az első kiemelést és a rájátszás első fordulójában nem kell pályára lépnie.

A vesztes az NFL történetének első csapata lesz, amely 14 győzelemmel már a wild card körben pályára lép, ráadásul mindezt idegenben kell majd megtennie.

A hajnali 2.20-kor kezdődő mérkőzésen Kun Zsolt lesz a kommentátor, szakértőként Pácsonyi Patrikot hallhatják a nézők.